Barangolások Teodorral


Túraérzés két órában

Apáthy-szikla a II. kerületben

2022. június 19. - Toncsi90

Egy forró nyári napon az ember legkevésbé sem arra vágyik, hogy pipacspirosra sülve, meredek lejtőkön küzdje fel magát valamelyik kilátóhoz. Persze, a látvány később kárpótol, én mégis valami olyan helyet kerestem, ami egyszerűen megközelíthető, megidézi egy túra hangulatát, szemkápráztató kilátást…

Tovább

A „kis kék” nyomában – kilátótúra a Balaton északi partján

A Somlyó-hegyi és a Csere-hegyi kilátó

A legutóbbi kirándulás alkalmával eszméltem rá, hogy a kék sáv az északi part mentén is fut, és bár az Országos Kéktúra nem érinti ezeket a kirándulóhelyeket, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség létrehozott egy 11 szakaszból álló jelvényszerző útvonalat, a Balaton-felvidéki kék túrát,…

Tovább

(Turista)sávok rengetegében

Jókai kilátó és a Recsek-hegyi Noszlopy Gáspár kilátó Balatonfüreden

Volt mostanában egy kis szabadidőm, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a túracuccomat, és önkéntes remeteségbe vonulva a természetben töltöm az időt. Bár a járványhelyzet már javul, a biztonság kedvéért olyan helyet kerestem, ahova viszonylag hamar oda lehet érni és reményeim szerint nincsenek…

Tovább

A „magyar Stonehenge” nyomában

Pákozdi ingókövek

A Velencei-hegységben, Pákozd és Sukoró között különleges formájú sziklákkal találkozik az ember, amik furcsa szögben „egymásra dobálva”, élükre fordulva bukkannak elő a sűrű növényzet közül. A Velencei-tó honlapja által „magyar Stonehenge”-ként definiált ingókövek érdekes látványt, és kiváló…

Tovább

(Majdnem) megközelíthetetlen turistalátványosság

Bokodi lebegő falu és a majki remeteség

Ha meg kellene tippelni 2018-2019 legnépszerűbb magyarországi helyét a közösségi médiában, valószínűleg a bokodi lebegő falu versenybe kelhetne a címért. Különleges helyként írják le, a neten milliárd fotó található róla, némelyik beszámoló pedig konkrét megközelítési tippeket is ad – egyébként…

Tovább

Túra a bélapátfalvi apátságnál

Bélapátfalva

Egy gyönyörű erdős vidéken, a Bükk hegységben, Bélapátfalván található Magyarország egyetlen épségben megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma. Ezt a nemzetközileg is jelentős műemléket rengetegen látogatják, ráadásul számos túraútvonal, köztük az Országos Kéktúra néhány állomása is…

Tovább

A gémeskutak árnyékában

Hortobágy

Ha fel kellene sorolni Magyarország legismertebb tájegységeit, nevezetességeit, szinte biztos, hogy az Alföld és a Hortobágy előkelő helyet kapna a listán, és az is nagy valószínűséggel állítható, hogy az emberek lelki szeme előtt megjelennének a végtelen délibábos rónák, szürkemarhák és a vadlovak.…

Tovább

Buddha földi maradványai Magyarországon

Zalaszántói béke sztúpa

Bár az utóbbi időben az ismerőseim körében egyre népszerűbb utazási célpont lett Zalaszántó, még mindig nagyon kevesen tudják, hogy Európában eredeti Buddha-ereklyét (csontdarabok) kizárólag Magyarországon lehet látni. A látni persze nem teljesen fedi a valóságot, mert egy óriási aranyszoborban, egy…

Tovább

Barangolások a Tisza Fővárosában

Szolnok

Borongós, esős időben a legjobb kirándulóhely egy nagyváros, Szolnok pedig számos érdekes látnivalót kínál az odautazók számára. Hiába is keresnénk azonban a századforduló környékéről ránk maradt romantikus épületeket, a II. világháború bombázásai után újjáépülő város egész más módon szép: gyönyörű…

Tovább

A magyar őslények nyomában

Ipolytarnóci Ősmaradványok

Ipolytarnócra, Nógrád megye legészakibb településére érdemes legalább egyszer ellátogatni. Nem csak azért, hogy megcsodáljuk a pici falut körülvevő tájat – az is gyönyörű –, hanem azért is, mert bámulatos pontossággal és részletességgel rekonstruálták a miocén kori élővilágot. Amikor elkezdtem…

Tovább
süti beállítások módosítása