Barangolások Teodorral

Filmsztárok nyomában a kisvárdai vár tövében

Cinemaqua Kisvárdán

2024. július 01. - Toncsi90

Minden évben a munkám pár napra Kisvárdára szólít, de csak tavaly tudtam meg, hogy a város határában felépült egy filmpark. Bár a honlapjuk sok információt nem árul el a nyitásról, egy rövid keresés után ráeszméltem, hogy bizony meglehetősen késői a felfedezésem, ugyanis a Cinemaqua már 2020 óta várja a látogatókat.

20240625_104221a.jpg

El is határoztam, hogy amikor idén odautazom, nem hagyhatom ki, hiszen úgy hirdetik a helyet, hogy eredeti díszletekkel találkozhatunk, ráadásul mindenféle egyéb attrakciónak is részesei lehetünk. Persze, vannak plusz költséggel járó helyszínek, de ezekre nem kell feltétlenül előre befizetni, így mindenki eldöntheti az adott szekcióban, hogy tetszik-e neki a park annyira, hogy más zugait is bejárja.

A vasút-, illetve az autóbuszállomás elég távol esik a Cinemaquától, így egy viszonylag kevés kitérővel tarkított, viszont hosszú – nagyjából 40 perces – sétára kell készülni, ha gyalog vág neki az ember. Én a 7:20-as Intercityvel érkeztem Budapestről, ami 11 órakor rakott le, tehát olyan időben, hogy ebédre már a park közelében legyek.

A kisvárdai vár szomszédságában van egy strand, valamint egy étteremként is üzemelő standbüfé, ahol bőségesen megebédelhet az ember. Ebéd után körbejártam a várat és a kis tavat, amely igen hangulatos, azonban sajnos a rekonstruált épület nincs megnyitva a látogatók előtt, kordonnal van körülvéve.

20240623_120858a.jpg

A vár háta mögött, a kemping irányába indultam el, a Cinemaqua ugyanis a focipálya mögötti területen helyezkedik el. Már messziről ki lehet szúrni a kerítés mögül kiemelkedő Szabadság-szobrot, és ahogy a közelbe ér az ember, látszik is a sziklába vájt amerikai elnökök feje, illetve egy hatalmas épület, a Napszállta kalapüzletének részei. Kicsit bizarr, ahogy a Jövő Háza mellett elhaladva, kerítés mellé dobált „kamusírköveket” látni, de úgy gondoltam, hogy ez is beletartozhat egy szürreális mozis élménybe. A komplexum reggel 10-kor nyit, hétfő viszont szünnap!

Már a belépőkapu is egy díszlet, egészen pontosan a Robin Hoodé, de a pénztár a mellette lévő kisebb épületben található. Érdemes online váltani a belépőt, mert bár így csak 300 forinttal olcsóbb, egy nagyobb társaság esetében ez már komoly spórolás lehet. Ott jártamkor az elektromos beléptetőkapu nem működött, manuálisan nyitották ki, de talán ez annak tudható be, hogy alig pár napja, június 22-én indult a szezon.

20240625_102650a.jpg

Kapásból Nemes Jeles László 2018-as nagyjátékfilmjében, a Napszálltában találtam magam. A filmhez, ha csak kis részben is, de van kötődésem, és jól emlékszem a kulisszára. Szinte ugyanúgy van berendezve, mint a forgatás idején, persze kapott az építmény egy filmsarkot, és a kalapüzlet századfordulós kalapjait is modernebbekre cserélték. A díszlet már megkopott az évek alatt, de nem is dolga ennyi időn keresztül tökéletes állapotban állnia.

Innen indul egyébként minden páratlan órában az a furcsa kék kisbusz, ami tesz egy kört a parkban, nagyjából negyedóra alatt bemutatva az egyes állomásokat, melyeket a Cinemaqua megálmodói különböző fantázianevekkel láttak el. Én is felültem rá, a narráció szépen vezet végig, olykor filmrészleteket is bejátszva (persze csak hangban), viszont egy ponton, amikor bemondják, hogy a Jurassic Parkban „élő dinoszauruszokkal” is találkozhat az ember, felcsúszott a szemöldököm. Nem néztem meg, mert feláras lett volna.

Amikor visszaérkeztünk a Napszállta díszletébe, kicsit tanácstalanul indultam el egyik, majd másik irányba. Egy QR-kód segítségével ugyan beolvasható a park térképe (ez nem mindenhol működött), nem segített sokat.

20240625_104615a.jpg

Végül a Varázskert irányába fordultam, ahol egy trükk segítségével a kirakott köpeny valódi varázsköpennyé változik a fotón, ám mivel az egyik falon ki volt rakva egy balesetveszélyre figyelmeztető tábla, inkább továbbmentem. Az udvar háta mögött mesevilág és póklabirintus várja a kisebb látogatókat, ezt megkerülve a Vadnyugat felé vettem az irányt. Sajnos az érkezésem előtt pár nappal nagy esőzések voltak, így a pocsolyáktól nem tudtam teljesen bejárni ezt a részt, és úgy láttam, hogy a rodeo bika, amelyre fel lehetne ülni sem üzemel, de ettől a hely visszahozta a klasszikus vadnyugati filmek hangulatát. (Kivéve az indokolatlanul odahelyezett Olaf figurát a Jégvarázsból, aminek a hasába labdákat dobálhat az ember. Ugyancsak nem értettem a legfurább helyeken felbukkanó, Hófehérke jelmezben sétáló hostess funkcióját sem)

Azt hiszem, hogy a hatalmas területet, különösen egy meleg nyári napon, szinte lehetetlen egyetlen látogatás alkalmával bejárni, ezért még két helyszínt céloztam meg. Az egyik a nagyon sok magyarnak munkát adó, de nemzetközi gyártásban készült, középkorban játszódó Jamestown volt. Itt gyakorlatilag újraépítették a város házait, jó nagy területet szentelve a sorozatnak. A másik a Ridley Scott nevével is fémjelzett, Jared Harris főszereplésével készült film, a The Terror volt. Egyrészt kiállították a hatalmas hajót, amin játszódott (állítólag úgy, ahogyan az a képernyőn is látható volt), másrészt rekonstruálták a belső részeket is. A zárt térbe belépve először megnézhettem a The Terror trailerét, majd az ott álló hostess röviden elmondta, hogy a tárolóeszközök milyen célt szolgáltak. Ez nagyon jó koncepció, kár, hogy a többi részen nem így csinálták.

20240625_111829a.jpg

Nemcsak filmdíszleteket lehet a Cinemaquában látni, hanem például itt tárolják A Játékkészítő című musical eredeti kulisszáit is, és aki vízisportokra vágyik, a tónál lévő bódéban érdeklődhet a lehetőségekről. Sőt, a park kifejezetten figyel a természetvédelemre, ezért egy rövid túrát is tehetnek a látogatók az erre kijelölt részen.

Mindezt a bent tapasztaltak alapján tudom írni, merthogy hiába a honlap, meg a QR-kódok, valahogy mégsem egységes az egész koncepció. Bántóan hiányoztak a The Terrorhoz hasonló bevezetők, amik arról mesélnek, hogy éppen melyik produkció díszletébe lépünk be, valamint a helyszínbejárási javaslatok, esetleg olyan apró kulisszatitkok, amik érdekesebbé tehetik a kiállított maketteket.

Emellett a Látogatóközpontot, a monumentális ölelés-szoborral a bejárattól olyan távol helyezték el, hogy az embernek nincs kedve elgyalogolni odáig, a kétóránként járó kisbuszt, ami elgurulna odáig, pedig vagy sikerül elcsípni, vagy nem.

Kifelé menet még elhaladtam néhány figyelmeztető tábla mellett, ami az UFO veszélyre hívja fel a figyelmet, majd egy főként gyerekeket célzó apró shopon keresztül értem ki a filmparkból. Annak ellenére, hogy sok dolog kimaradt, és nem próbáltam ki az interaktív, vagy extra feláras dolgokat, közel két órát töltöttem bent, tehát mindenképpen érdemes legalább egy fél napot szentelni annak, ha az ember mindent végig akar nézni.

A mocskos anyagiak:

Belépőjegy (alapjegy): 3000 Ft (3 éves kor alatt ingyenes)
Ebéd a strandnál: kb. 4000 Ft

Összesen: 7000 Ft-ot költöttem.

Ha nincs Országbérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Nyugati pályaudvar -> Kisvárda: 2580/5160 Ft (+300 Ft a helyjegy)

Néhány kép a kirándulásról (a fotók felhasználása engedélyköteles):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr9218438147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása