Barangolások Teodorral

A „kis kék” nyomában – kilátótúra a Balaton északi partján

A Somlyó-hegyi és a Csere-hegyi kilátó

2021. július 18. - Toncsi90

A legutóbbi kirándulás alkalmával eszméltem rá, hogy a kék sáv az északi part mentén is fut, és bár az Országos Kéktúra nem érinti ezeket a kirándulóhelyeket, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség létrehozott egy 11 szakaszból álló jelvényszerző útvonalat, a Balaton-felvidéki kék túrát, ráadásul az egyik pecsételőhely nincs is messze a nyaralónktól.

005a.jpg

Adta tehát magát, hogy végigcsináljam ezt a túrát, elsőként a Balatonalmádi-Alsóörs vonallal kezdtem. Persze, ez már egy 1996 óta létező útvonal, szóval a spanyolviasz nem itt készül, de a nagy túrára mindenképpen jó bemelegítés. Az igazoló „füzet”, ami valójában egy ingyenesen letölthető és kinyomtatható lapocska ugyanúgy működik, mint az országos társa: bármilyen irányból teljesíthetők a szakaszok, a teljesítést dátummal és pecséttel kell igazolni.

Mivel nekem helyben volt a balatonalmádi (pontosabban a káptalanfüredi) indulás, ezért kapásból az útvonal közepén kezdtem (szabályosan Pétfürdőről vagy Badacsonyból kellett volna mennem, de lényegében az útvonalak bejárása és az élmény a fontos). Bár minden bizonnyal nem ez a túraútvonal legszebb szakasza, semmiképpen nem érdemes kihagyni.

A Káptalan Vendégház mögötti utcán indultam el, majd a Mókus lépcsőn felmászva a Római úton haladtam Alsóörs felé. Ez egy viszonylag unalmas és nem túl nagy emelkedőkkel tűzdelt, körülbelül egy órás szakasz, aminek a végén a távolban már látni a célt, a Somlyó-hegyi kilátót. A pecsételőhely persze nem ott van, hanem a Kocsma oldalában (ez a hely neve), de mivel nem azért jöttem, hogy 2 km gyaloglás után visszaforduljak, tovább baktattam.

002a.jpg

A kék jelzés tovább visz a Csere-hegy irányába, én azonban a turistalátványosságokat mutató táblánál elkanyarodtam balra. Egy viszonylag meredek, temető mellett elhaladó, az erdőbe is bekanyarodó út visz fel a kilátóig. Kicsit figyelni kell a jelzéseket, de ha felfele tart az ember, akkor egyik irányban sem lehet eltévedni, ráadásul egy kerítés is megadja a haladási irányt. A kilátót nagyon szépen felújították az elmúlt években, és napos időben kitűnő kilátás nyílik a Tihanyi-félszigetre.

Tettem néhány gyenge kísérletet a Török-ház megtalálására is, ami elméletig 250 méternyire volt az információs táblától, de miután háromszor is rossz utcán mentem be, feladtam a keresést.

A somlyó-hegyi kitérő után, visszatérve a főútra, egy pillanatra megtorpantam, ugyanis az egyik kereszteződésben egy sárga háromszög jelzéssel találtam magam szembe, és ahogyan az előző alkalommal történt, itt sem volt magyarázó tábla. Én végül a kék jelzésen maradtam, így jutottam a Csere-hegyi kilátóhoz vezető erdős ösvényre.

018a.jpg

Útközben egy patak mellett haladtam el, amit nagyon nehéz volt „szépen” lefotózni, ugyanis ez a környék nagyon szemetes, és egy-egy műanyagflakon állapotából kiindulva nem takarítják a területet rendesen. A lovarda területéhez érve viszont már szép a táj, ráadásul itt épül egy turisztikai látogatóközpont is. Érdemes viszont olyan időszakot választani a túrára, amikor nincs túl nagy szárazság és zöldellnek a növények.

Az erdőbe érve egy mély árokba sétál be az ember, szóval ha akartam volna, se tudok eltévedni. Ráadásul még a legkisebb fákra is felfestették a kék jelet, volt olyan, amelyik akkora volt, mint az ujjam. Egy ponton kőrakások tucatjait építették, én pedig nem bírtam megállni, hogy elkészítsem a sajátomat.

016a.jpg

Két ösvény kereszteződésénél újra találkozni egy sárga jellel, én itt jobbra fordultam, amerre párhuzamosan ment a két jel. A Csere-hegyi kilátó néhány éve még nagyon romos állapotban volt, a teteje beszakadt, a felső szintje pedig beomlott. Ezt mostanra már megcsinálták, és az északi part legszebb kőkilátója lett (megjegyezendő, hogy egyben ez a Balaton első kőkilátója is). A pecsételőhely a főtorony oldalában van, még tintapárna is volt benne, pedig korábban külön felhívták rá a figyelmet, hogy a kéktúrák során mindig legyen nálunk pamacs is.

A kilátótól a sárga csík jelzésen (ami szintén egy idő után csíkra és háromszögre ágazik, és jobbra tartva visszavisz Alsóörsre) ereszkedtem le a Köcsi-tóig, ami egy természetes tó, úgyhogy egy szárazabb időszakban a növényzethez hasonlóan ez is teljesen kiszárad. Itt kialakítottak egy geológiai tanösvényt is, illetve a bokrok között be lehet lesni a régi kertmoziba, ahol még mindig megvannak a padok, illetve a vetítővászon egy része. Az ajtó sajnos be van zárva, ezért bemenni nem lehet.

A mocskos anyagiak:

A kirándulás az útiköltségen kívül anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható.

Összesen: 0 Ft-ot költöttem, Káptalanfüredről indultam és oda is érkeztem vissza.

Ha nincs Vakáció-bérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Déli pályaudvar -> Káptalanfüred: 1100/2200 Ft

Néhány kép az alsóörsi kirándulásról (Ha használnád a képeimet, kérlek írj!):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr3716631500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása