Az elmúlt napokban napsütéses, és az évszakhoz képest meleg volt az idő, ezért úgy döntöttem, hogy kihasználva a hétvégét, az itthoni teendők mellett elmegyek kirándulni. Korábban is volt már rá példa, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve kerestem egy Budapesthez közeli helyet, így reménykedtem benne, hogy most sem fogok csalódni. Rövid kutatás után Solymárra és a Jegenye-völgyre esett a választásom, ami ráadásul családbarát kirándulóhelynek sem utolsó.

Több túraleírást is találtam a neten, amik szimpatikusak voltak, végül a Kirándulás tippek tanácsait vettem alapul. Mivel kocsim továbbra sincs, tömegközlekedéssel vágtam neki az útnak, szerencsére több BKK busz is megállt a tervezett kiindulópontomnál.

Amikor hajnalban elindultam a noszvaji barlanglakások felé, még nem tudtam, hogy egy kedvelt filmes helyszín felé indulok, mint ahogyan azt sem, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve a szomolyai kaptárköveknél fejezem be a napomat a rekkenő hőségben. Izgalmas és tartalmas utazásnak ígérkezett.

Bár általában sok tervezés áll a túráim mögött, különösen, ami magát az utazást illeti, most a fő célom a minél korábbi indulás volt. Az ok pedig rendkívül prózai: már hajnalban is nagyon meleg van, ezért a fizikailag megterhelőbb kalandokat jobb a korai órákra időzíteni.

Minden évben a munkám pár napra Kisvárdára szólít, de csak tavaly tudtam meg, hogy a város határában felépült egy filmpark. Bár a honlapjuk sok információt nem árul el a nyitásról, egy rövid keresés után ráeszméltem, hogy bizony meglehetősen késői a felfedezésem, ugyanis a Cinemaqua már 2020 óta várja a látogatókat.

El is határoztam, hogy amikor idén odautazom, nem hagyhatom ki, hiszen úgy hirdetik a helyet, hogy eredeti díszletekkel találkozhatunk, ráadásul mindenféle egyéb attrakciónak is részesei lehetünk. Persze, vannak plusz költséggel járó helyszínek, de ezekre nem kell feltétlenül előre befizetni, így mindenki eldöntheti az adott szekcióban, hogy tetszik-e neki a park annyira, hogy más zugait is bejárja.

Idén újra „leporoltam” a Balaton-felvidéki Kék Túra igazolólapomat, és megfogadtam magamnak, hogy 2024-ben végre befejezem ezt az útvonalat, hogy rátérhessek a „nagy Kékre”. A húsvéti hétvégén a Balatonfüred-Pécsely közötti távolságot szemeltem ki magamnak, a maga 14,2 kilométeres távjával, ami 10 kilométernél akár meg is szakítható, ha már sok lenne. Jó kis útvonal, mert több nevezetességet is érint – többek között Jacobi Viktor (állítólagos) egykori villáját, és a 14. századból származó Zádorvárat, illetve nem kell félni attól sem, hogy ünnepnapokon is zárva van, ugyanis a helyek bármikor látogathatók.

Balatonfüred vasútállomásról indultam neki az útnak, de maga a túra nem ott kezdődik. Le kell sétálni a Krisztus Király plébániatemplomig, vagy ahogyan egymás között az emberek emlegetik: a vörös templomig. Mellette a Közösségi Ház bejáratánál van a pecsételő láda. Az út innen visz tovább a járdán egy nagyon szépen rendezett területen, az mellette sorban különleges tulipánokat ültettek.

A napsütéses, melegebb idő az elmúlt időszakban engem is egyre többször csalogat ki a természetbe, ezért amint akadt egy szabad délutánom, elővettem a hátizsákom, és a nyakamba vettem a várost. Nem vágytam nagy távolságokra, ezért az úti cél kiválasztásakor a szempontok között szerepelt, hogy közel legyen: így akadtam rá először a Fazekas-hegyi bunkerre. De nem álltam meg itt.

Rákeresve ugyanis kicsit csalódottan tapasztaltam, hogy majdnem az összes ajánló valamilyen hosszabb túra részeként említi (kiemelve, hogy nem a legnépszerűbb kirándulócélpont), és én is úgy láttam, hogy önmagában nem elég ahhoz, hogy emiatt útnak induljak. Felfedeztem azonban, hogy a közelben található a Szeleczky kápolna, és nem kell olyan sokat utazni a Gercsepusztai Boldogasszony-templomért sem. Ez a három nevezetesség együtt pedig igazán érdekesen hangzott.

Még 2020-ban írtam egy ajánlót olyan magyarországi templomokról, melyek valamilyen szempontból – akár külsejük, akár történetik okán – különlegesek. Mivel szokatlanul meleg szeptemberünk van, úgy döntöttem, hogy miért ne kereshetném fel valamelyiket, így esett a választásom a feldebrői Szent Márton-templomra.

A templomról előzetesen csak annyit tudtam, hogy az altemplomban eredeti freskók vannak, és eredetileg az Aba nemzettség sírtemplomának készült. Próbáltam egy kicsit jobban utánaolvasni, így találtam rá a műemlék saját weboldalára, ami ugyan nem frissült tavaly óta, azonban a nyitvatartás és az árak, valamint a templom története hasznos lehet utazás előtt.

Be lehet-e járni az ország harmadik legnépesebb városát röpke négy óra alatt úgy, hogy minden fontosabb nevezetességhez eljutunk, és nem csinálunk rögtönzött futóversenyt a ránk szakadt szabadidőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben a szállásom felé menet, no meg az, hogy milyen furcsa helyzet ez, számtalanszor jártam már Szegeden, de sosem jutott eszembe „turistáskodni” itt.

Pedig a városban egymást érik a történelmi jelentőségű épületek, az ember csak kapkodja a fejét a gyönyörű műemlékek láttán. A Szegedi Szabadtéri Játékokra érkeztem, és mivel a közlekedés miatt ilyenkor sosem lehet pontosan kiszámolni, hogy az érkezéstől számítva mennyi idő marad az esti előadásig, biztonsági játékot játszottam, és már a 11:53-as Napfény Intercityvel elindultam a Nyugati pályaudvarról.

Egy forró nyári napon az ember legkevésbé sem arra vágyik, hogy pipacspirosra sülve, meredek lejtőkön küzdje fel magát valamelyik kilátóhoz. Persze, a látvány később kárpótol, én mégis valami olyan helyet kerestem, ami egyszerűen megközelíthető, megidézi egy túra hangulatát, szemkápráztató kilátást ígér, és pár óra alatt hazaérek – így találtam rá az Apáthy-sziklára.

Eleinte azt hittem, hogy későn indultam, hiszen elmúlt már délután három óra, mire kimerészkedtem a lakásból. Ráadásul a túracipőm sem volt nálam, ezért egy egyszerű utcai tornacipőben vágtam neki az útnak. Azzal nyugtattam magam, hogy könnyű séta, és későn is sötétedik, ezért nem baj, ha sokáig leszek fent a hegyen, de végül rá kellett jönnöm, hogy az előzetes aggodalmam felesleges volt.

A legutóbbi kirándulás alkalmával eszméltem rá, hogy a kék sáv az északi part mentén is fut, és bár az Országos Kéktúra nem érinti ezeket a kirándulóhelyeket, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség létrehozott egy 11 szakaszból álló jelvényszerző útvonalat, a Balaton-felvidéki kék túrát, ráadásul az egyik pecsételőhely nincs is messze a nyaralónktól.

Adta tehát magát, hogy végigcsináljam ezt a túrát, elsőként a Balatonalmádi-Alsóörs vonallal kezdtem. Persze, ez már egy 1996 óta létező útvonal, szóval a spanyolviasz nem itt készül, de a nagy túrára mindenképpen jó bemelegítés. Az igazoló „füzet”, ami valójában egy ingyenesen letölthető és kinyomtatható lapocska ugyanúgy működik, mint az országos társa: bármilyen irányból teljesíthetők a szakaszok, a teljesítést dátummal és pecséttel kell igazolni.

Volt mostanában egy kis szabadidőm, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a túracuccomat, és önkéntes remeteségbe vonulva a természetben töltöm az időt. Bár a járványhelyzet már javul, a biztonság kedvéért olyan helyet kerestem, ahova viszonylag hamar oda lehet érni és reményeim szerint nincsenek sokan.

Két okból esett a választás Balatonfüredre: egyrészt a közelben van a nyaralónk, így nem kellett este visszamennem a nagyvárosba, másrészt elég távol van Budapesttől ahhoz, hogy kívül essen az emberek látószögén. Pedig egyébként busszal könnyen, átszállás nélkül megközelíthető, a túra pedig – bár a maga 17 kilométerével soknak tűnik – kényelmesen belefér egy napba úgy, hogy az ember este nyolcra (vagy még előbb) otthon legyen.