Be lehet-e járni az ország harmadik legnépesebb városát röpke négy óra alatt úgy, hogy minden fontosabb nevezetességhez eljutunk, és nem csinálunk rögtönzött futóversenyt a ránk szakadt szabadidőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben a szállásom felé menet, no meg az, hogy milyen furcsa helyzet ez, számtalanszor jártam már Szegeden, de sosem jutott eszembe „turistáskodni” itt.
Pedig a városban egymást érik a történelmi jelentőségű épületek, az ember csak kapkodja a fejét a gyönyörű műemlékek láttán. A Szegedi Szabadtéri Játékokra érkeztem, és mivel a közlekedés miatt ilyenkor sosem lehet pontosan kiszámolni, hogy az érkezéstől számítva mennyi idő marad az esti előadásig, biztonsági játékot játszottam, és már a 11:53-as Napfény Intercityvel elindultam a Nyugati pályaudvarról.