Elveszve a világ legnagyobb hólabirintusában

Hétvége Zakopanéban

2025. február 12. - Toncsi90

Tavaly az év elejét egy igazán izgalmas kirándulással indítottam, de a beszámolót nem tettem közzé, mert az időjárás változása miatt aktualitását vesztette. Most februárban viszont ismét megnyílt a csodavilág! Bár a túráim nagyrészt Magyarország területére korlátozódnak, amikor felfedeztem, hogy a lengyelországi Zakopanéban megépítették a világ legnagyobb hólabirintusát, nem volt kérdés, hogy útnak indulok. Arra számítottam, hogy – lévén a város a síelők kedvelt úticélja – drága hétvége elé nézek, de meglepően baráti árakkal találkoztam.

Mivel közvetlen repülőjárat nincs, a „közeli” repterekről pedig körülbelül olyan hosszú eljutni Zakopanéba, mintha Budapestről mennék szárazföldön, kizárólag a busz jöhetett szóba. Szerencsére a Flixbus indít járatokat oda-vissza (mindkét irányban esti indulással, egy átszállással), ezért emellett döntöttem. A jegyvásárlásnál érdemes előre gondolkodni, nekem körülbelül egy hónappal korábban már megvolt a buszjegyem, ha aznap veszem, majdnem 10 ezer forinttal többet fizettem volna. Szintén előre gondolva a fizetős mosdókra, váltottam pénzt is, egy három napos hétvégére 90 zlotyiból bőven kijöttem (úgy, hogy használtam a bankkártyám is)

Két felszállási pont van Budapesten, a Népliget és a Mexikói út, én az előbbi mellett döntöttem. Mivel külföldi utazások előtt mindig ideges vagyok, hogy nem késem-e le a járatot, időben ki szoktam menni, és jól is tettem: a jegyen feltüntetett negyedórával korábbi érkezést komolyan veszik, mi el is indultunk előbb, amikor úgy látta a sofőr, hogy nem vár senki becsekkolásra.

A buszon volt konnektor és wifi, az ülések pedig kényelmesek voltak. Úgy terveztem, hogy az átszállási pontig alszom, azonban (talán az izgatottságtól) mégsem sikerült sokat pihennem. Hatórás volt az út Myślenicéig, egy lengyel kisvárosig, ahol már hajnalban nagy élet volt, a helyiek a megállókban várakoztak munkába menet. A sarkon éppen nyitott egy pereces, azonban fedett helyet sehol nem találtam. Végül egy picit arrébb a benzinkúton nyitva volt egy bolt. Itt szembesültem azzal, amit már több helyről hallottam: a helyiek semmilyen szinten nem beszélik, és nem is akarják beszélni az angolt.

Sok szempontból viszont nagyon lazák, például a kávéautomatából magának tölt az ember, a kasszánál pedig bemondásra fizetünk. Egy közepes méretű kávé 4-500 forint körül mozog, aktuális árfolyamtól függően.

Myślenicét elhagyva másfél óra alatt értünk be Zakopanéba, a busz 10 perc sétára tett le a központtól, a vasútállomás mellett. Megállnak ott a helyijáratos buszok, de azt tapasztaltam, hogy felesleges várni rá, minden megközelíthető sétatávolságra. Mivel hétvégére érkeztem, egy éjszakára szállást is foglaltam. A Top Hostelre esett a választásom, ami a sétálóutca közepén helyezkedik el, és bár nem luxushotel, de tiszta, jó helyen van, és az ágy sem kényelmetlen – egyszóval egy éjszakát megszállni tökéletesen megfelel. Az ára is nagyon baráti volt, átszámítva 10 ezer forintot fizettünk fejenként. A bejutással voltak problémáim, ugyanis olyan korán érkeztem, hogy még nem jött meg a nappali portás, ezért hátizsákkal indultam neki a városnak.

A főutca végén rábukkantam egy pékségre, amit úgy láttam, hogy szinte csak a helyiek használnak, és nagyon finom fahéjas tekercset ettem ott. Az ára hasonlít a magyarhoz, 300 forint körül mozgott, és pont akkora adag volt, amivel ebédig kihúzhattam.

Nem volt kérdés, hogy az első úticélom a labirintus lesz, ami közvetlenül a sípályák mellett van. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne bérelni egy lécet, de nagyon régen síeltem, ezért nem kockáztattam egy sérülést. A labirintus mellett felépítettek egy iglut is, amelyben óriási jégszobrok kaptak helyet – leginkább rajzfilmfigurák, úgy, mint a Madagaszkár Leója, a Jégkorszak Sidje, vagy a Toy Storyból Buzz. Az, hogy éppen mit faragnak ki az adott évben, szerintem változó. Lehet kombinált jegyet venni, úgy jobban megéri, 59 zlotyi, vagyis körülbelül 5700 forint (külön-külön 35 zlotyiba kerülne egy jegy). /megnéztem, 2025-re kicsit emeltek, 63 zlotyi a kombinált/

Mindkét építmény elképesztő élmény. A labirintusban csaknem fél óráig bolyongtunk, mire megtaláltuk a kifelé vezető utat, annyira nagy és kacskaringós. Persze, fentről kiabálnak, akik már kijutottak, de én nem figyeltem, hogy ne rontsam el a saját élményem. Egyébként a reggel 10-es nyitás után érdemes menni kicsivel, amikor az első hullám már lement, de a délelőtti tömeg még nem érkezik meg. Bizonyos részein egyébként átlátni a szomszéd átjáróra, ami azért nagy segítség, mert így nincs bezártságérzete az embernek az őt körülvevő fehérségtől.

Az iglu is nagyon izgalmas volt, több teremnyi jégszobor várt, megvilágítva, minden terem egy-egy tematika köré rendezve. Láthatóan a készítők a gyerekeknek akartak kedvezni, hiszen rengeteg rajzfilmfigurát faragtak meg, de felnőttként is nagyon érdekes volt sétálni a különböző karakterek között. Mielőtt megebédeltem volna az egyik sípálya mellett, még útba ejtettem egy nem használt sísánc melletti libegőt, ahol meglepő módon tériszonyom volt, pedig alapvetően sosem szokott. Furcsa volt a pályát ennyire közelről látni, meg is állapítottam, hogy én itt biztosan nem mernék lecsúszni/ugrani. Ebédre sült kolbászt ettem, és amikor kenyeret kértem hozzá, először nem is értettem, hogy miért kezdi el „csak úgy” pakolni a tányéromra, aztán rájöttem, hogy itt benne van az árban ez is, meg a mustár is. Egyébként ez a kolbász más volt, mint az otthon megszokott, úgy sejtem, hogy volt benne egy kis birka/bárányhús is, de nem érződött ki nagyon intenzíven. Utána még beültem egy cukrászdába, ahol W-Z tortát ettem (jelentsen ez bármit), és ugyan nem tudnám megmondani, hogy milyen krém volt benne, de nagyon finom volt.

Délután, miután elfoglaltam a szállást és lepakoltam (a hostel egyetlen hátránya, hogy sajnos délután 3-nál előbb nem lehet becsekkolni), a nyakamba vettem a várost. Mivel nagyon fáradt voltam már, ez a nyakbavétel leginkább a belvárosra korlátozódott, ahol egy idő után szinte megmozdulni sem lehetett a turistáktól és helyiektől. Az utcán helyi csapatok énekeltek megállás nélkül egy lengyel slágert, az Aleksandrát, körülbelül 10 méterenként árulták a grillsajtokat, és mindenhol – de tényleg mindenhol – szuvenirstandok nyíltak.

A napot egy finom vacsorával zártam, amihez kedvezményes kuponom is volt. A Zakopane Info oldalán lehet ilyet igényelni, és öt étterembe érvényes. Amellett, hogy 10%-os kedvezményt biztosít, az étteremben magyar nyelvű étlapot is kaptam, így pontosan tudtam, hogy mit fogok enni. Mindkétszer a Gazdowo Kužniára esett a választásom, ahol első nap sajttöltelékes csirkeroládot, második nap pedig oldalast ettem. Nagyon finom volt!

Másnap reggel 11-ig el kellett hagynom a szállást, de kedves volt a recepciós, mert amikor megkérdeztem, hogy estig lerakhatom-e a hátizsákom, igent mondott. A napot a Fashion Streeten áthaladva a fordított háznál kezdtem, ami nagyon hasonlít a magyarországihoz. Szó szerint minden a feje tetejére van állítva, szabályosan beleszédül az ember.

Gyorsan ettem is rá egy fánkot, amit látványsütödék árulnak szerte a városban. A délelőtt további részében elsétáltam a helyi technikumhoz, ami olyan stílusos épület, hogy ide még én is szívesen járnék iskolába, és megnéztem a város két templomát (a harmadik nevezetes templomba nem jutottam el, mert nagyon messze van a központtól, és nem maradt rá idő). Az egyik egy katolikus templom a sétálóutcán, a másik pedig egy régi görögkatolikus fatemplom, a Szent Kelemen fatemplom. Amikor odaértem, épp mise volt, ezért amíg véget nem ért, sétáltam egyet a mellette lévő kiválók temetőjében, ami a legkülönlegesebb sírkert, amit valaha láttam. Mindegyik sír nagyon egyedi, azok az emberek vannak ide eltemetve, akik sokat tettek a városért.

A délutánt az 1123 méter magas Gubalówkán töltöttem, ami szinte egy külön város Zakopanén belül. A híres sajtpiactól lehet felmenni gyalog vagy siklóval, de én a gyaloglást nem javaslom, mert elég meredek és sokáig tart felérni, míg a sikló 5 perc alatt megteszi az utat. Automatából lehet jegyet venni, de figyelni kell, hogy retúrt vegyen az ember, mert visszafele hosszú a sor, és ha ki kell állni a jegy miatt, az nagyon bosszantó. Én egy helyit kértem meg, hogy segítsen.

A Gubalówkában leginkább az a jó, hogy valami elképesztő a kilátás a teraszokról, egyébként furábbnál furább szuveníreket áruló árusok uralják. Van ott birkákat terelő II. János Pál pápa festmény, kesztyűk, sapkák és hűtőmágnes, ameddig a szem ellát. A forralt bor pofátlanul drága, viszont van magyarok által működtetett kürtőskalács stand, meg is kóstoltam egy vaníliásat. Nagyon finom, viszont ízre egészen más, mint az otthoni, ugyanis a lengyel változat tésztájába narancshéjat is reszelnek.

Az estét a Gazdowo Kužniában zártam, 21:55-kor pedig indult a buszom haza. ezúttal Nowy Targban szálltam le, és kicsit meg voltam illetődve, mert bár sok magyar utazott velem, a többiek nem Budapestre tartottak. Végül reggel 6-ra értem a Népligetbe, az órám szerint a két nap alatt közel 60 ezer lépéssel a lábamban.

Még egy tipp: mivel a labirintust az előző szezonban a kedvezőtlen időjárás miatt a tervezettnél előbb, 2024. február 22-én bezárták, nem érdemes az utolsó napokra időzíteni a látogatást.