Be lehet-e járni az ország harmadik legnépesebb városát röpke négy óra alatt úgy, hogy minden fontosabb nevezetességhez eljutunk, és nem csinálunk rögtönzött futóversenyt a ránk szakadt szabadidőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben a szállásom felé menet, no meg az, hogy milyen furcsa helyzet ez, számtalanszor jártam már Szegeden, de sosem jutott eszembe „turistáskodni” itt.
Pedig a városban egymást érik a történelmi jelentőségű épületek, az ember csak kapkodja a fejét a gyönyörű műemlékek láttán. A Szegedi Szabadtéri Játékokra érkeztem, és mivel a közlekedés miatt ilyenkor sosem lehet pontosan kiszámolni, hogy az érkezéstől számítva mennyi idő marad az esti előadásig, biztonsági játékot játszottam, és már a 11:53-as Napfény Intercityvel elindultam a Nyugati pályaudvarról.
A közel 2,5 órás utat komolyabb nehézségek nélkül tettük meg, bár a fagyasztóban hűtött ásványvizem az út egy pontján életmentőnek bizonyult, ugyanis légkondi csak az IC-kocsikban működött.
Ha egy éjszakára érkezem, általában az egyetem egyik kollégiumában alszom, ez most sem volt másképp, a Semmelweis utcában foglaltam szállást. Nem luxuskörnyezet, viszont baráti áron van, ha valaki kétnaposra nyújtaná a kirándulást.
Körülbelül fél 3-kor pakoltam le, és este 7 óráig terveztem a városban nézelődni. Ez azt is jelentette, hogy eleve nem akartam bemenni az épületekbe, múzeumokba, kiállítóhelyekre (azért egy-két helyen megpróbáltam), csak megnézni az érdekességeket. A vasútállomástól a kollégium nagyjából 10 perc könnyű séta, onnan pedig még 5 perc a Dóm tér, Szeged legnagyobb látványosságával, a Dómmal.
Amíg odaértem, elhaladtam a Hősök kapuja mellett, amely az I. világháborúban elesett katonáknak állít emléket. A szabadtéri játékok miatt a Dóm tér most nehezebben megközelíthető, a Fogadalmi templom is csak oldalról fotózható rendesen. Megpróbáltam bemenni, de sajnos nem lehetett, amikor ott jártam (vagy nem találtam meg a megfelelő bejáratot). Láttam, hogy mások egy oldalsó ajtón próbálkoznak, de ők is kudarcot vallottak, így csak kívülről néztem meg a templomot. Közben végigmentem a Nemzeti Emlékcsarnokon (Pantheon) is, ahol különböző történelmi személyiségek szobrai láthatóak.
A Dugonics tér irányába vettem az irányt, ami pár perc sétára van a Dóm tértől, majd a Szegedi Tudományegyetem megnézése után a sétálóutca felé fordultam, melynek elején ott magasodik az 1910 és 1911 között épült gyönyörű Ungár-Mayer-palota.
A sétálóutcán végighaladva, a Klauzál térnél megálltam ebédelni/vacsorázni, és meglepődve tapasztaltam, hogy bizonyos vendéglátóhelyekre drágább beülni, mint Budapesten egy étterembe a körúton. Végül egy gyorsétteremre esett a választásom.
Ebéd után folytattam az utam a Széchenyi tér irányába, ahol a fák árnyéka elviselhetőbbé tette a délutáni hőséget. Egy gyors internetes keresést követően – ugyanis ezúttal nem készültem konkrét útitervvel – elhatároztam, hogy a következő célpontom az Új zsinagóga lesz. Ekkor megakadt a szemem egy GPS által jelzett látványosságon. Sóhajok hídja?
Rövid kutakodás után kiderült, hogy ez valóban az, aminek tűnik, a velencei híd mintájára a Városházánál is építettek egyet, a különbség csupán annyi, hogy a szegedinek más a színe, és nem egy csatorna fölött megy át.
A következő ilyen rácsodálkozásom a Goldschmidt-ház volt a Bartók téren, amelynek létezéséről, bevallom, azelőtt még csak nem is hallottam. A kissé felújításra szoruló épület Magyar Ede építész első szegedi munkája volt, jellegét tekintve lakóháznak készült.
Az Új zsinagóga viszont gyönyörű! Már éppen kezdtem aggódni, hogy hogyan fogom megtalálni, ugyanis a telefonom folyamatosan elvesztette a GPS-jelet, amikor ott magasodott előttem teljes pompájában. Sajnos a kaput itt is zárva találtam, de kívülről nézve is elképesztő látvány.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy még nem megyek vissza a dóm közelébe, hanem a nagyjából negyedórányi sétára lévő szegedi víztornyot is megnézem. Egy nagyon szépen karbantartott tér van körülötte, odafelé menet pedig az ember egy kicsit megérezheti „Szeged igazi arcát” is, vagyis a turistalátványosságoktól mentes valódi, hétköznapi élet ritmusát.
A víztorony után, ami hétköznap 16 óráig várja a látogatókat, a Kálvin tér irányába indultam. Közben elhaladtam a Bocskai utca 2-6. szám előtt, amely Petri Csathó Ferenc költő szülőháza. A Kálvin téren aztán hirtelen nem tudtam hova nézzek. Egyik oldalon a Szegedi Református templom a Wass Albert szoborral, mellette a neorokokó stílusban épült Tóth-palota, szemben pedig az Anna Gyógy- és Termálfürdő. Mellette nem sokkal az Anna-kút, a dél-alföldi régió első hévízforrása, amely 944 méter mélyről fakad és 51 °C-os.
A Tisza-partra is mindenképpen le szerettem volna sétálni, ezért útba ejtettem a Deák Ferenc utca sarkán álló, szecessziós stílusú Beregi-házat, amely az egykori szegedi vár helyén kialakított telken áll.
Városnézésem utolsó állomása a Móra Ferenc Múzeum, és a mögötte álló Szegedi Nemzeti Színház volt. Az előtte lévő parkban szívem szerint megpihentem volna egy kicsit, de erre sajnos nem volt időm. A múzeum környékén egyébként kialakítottak egy történeti tanösvényt, ahol érdekes, a gyerekek számára is izgalmas módon mutatják be Szeged történetét. Elkezdtem körbejárni, majd a Tisza partján lesétálva, érintve a Belvárosi hidat, visszamentem a Dóm tér közelébe.
Az árvízi emlékmű és a vadaspark (ahová nem láttam értelmét most elmenni) ezúttal kimaradtak, de ha kétnaposra terveztem volna a kirándulást, biztosan belefért volna a városnéző túrába. Másnap reggel, amikor elmentem reggelizni, még belefutottam egy érdekességbe, az első állandó szegedi színház egykori helyét a Kelemen László utca 1-7. alatt emléktábla hirdeti.
A mocskos anyagiak:
A kirándulás az útiköltségen kívül anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható.
Összesen: 0 Ft-ot költöttem, az étkezés opcionális.
Ha nincs Országbérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Nyugati pályaudvar -> Szeged: 2280/3410Ft
Néhány kép a szegedi kirándulásról (Ha használnád a képeimet, kérlek írj!):
