Mivel a kirándulásaim során igyekszem olyan helyeket is felkeresni, amelyek a maguk módján egyediek és különlegesek, egyértelmű volt, hogy sort kell kerítenem az Iszkaszentgyörgyön található kőpiramisra is, ami az erdő mélyén várja, hogy rátaláljanak – és persze gyönyörködjenek a tájban.

A bejárat nélküli építmény vonzerejét növeli, hogy miközben az ország egyetlen kőpiramisa, egy tragikus szerelmi történet is kapcsolódik hozzá. Így pedig még inkább kíváncsivá tett, hogy „mit tud” ez a turistacélpont.

Budapestről székesfehérvári átszállással lehet Iszkaszentgyörgyre jutni, én is így mentem. Mivel ismerős vagyok a környéken, tudtam, hogy az útvonaltervező menetrend „becsap”, és a jelzett hét perces átszállási idő még akkor sem elég, ha nem késik a vonat. A vasútállomás és a buszpályaudvar közötti távolság ugyanis még gyors sétával is 20 perc, azzal tehát mindenképpen számolnom kellett a tervezésnél, hogy csak az eggyel későbbi csatlakozást érem el.

Az út megtervezésénél ezúttal a Természetjáró ajánlását vettem alapul, akik azt javasolták, hogy a Kastély megállónál szálljak le Iszkaszentgyörgyön. Ez jó ötletnek bizonyult, mert így kapásból rá tudtam csatlakozni a Kastélypark Tanösvényre.

Az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély nem látogatható, de az előtte lévő sportpályán ott jártamkor is bandáztak a helyi fiatalok. Az épület olyan, mintha bármelyik pillanatban össze akarna dőlni. Lerepedezett vakolat jellemzi, és ugyan az épület hátsó része jobb állapotban van, illetve úgy nézett ki, mintha használatban is lenne, jobbnak láttam inkább továbbmenni.

Pedig a jobb napokat megélt kastélynak izgalmas a története: A birtok a Bajzáth család tulajdonában volt, és házasság révén került a Pappenheim grófokhoz, 1870-ben. Gróf Pappenheim Siegfried ekkor egy emeletes, neobarokk épületet tervezett ide, díszes kőszobrokkal és különleges ablak-, illetve ajtórácsokkal. Az istállóban pedig vörös márványitatók voltak. Egészen a II. világháborúig éltek itt, és az épületek mellett a kastélykertben is értékes, maradandó emlékeket hagytak az utókorra.

A kastély mögött a tanösvény bevezet az erdőbe, én viszont a betonúton maradtam – és ezzel kihagytam az 1824-ben épített családi sírkápolnát és a díszkertet –, és inkább a Köves utcán sétáltam végig. Itt viszont belebotlottam egy orosz hősi temetőbe, ami egy pici sírkert a kastély mögött, egy II. világháborús obeliszkkel. Rajta egy felirat: „Dicsőség a Szovjet Harcosoknak, kik a fasizmus elleni harcban estek el 1945-ben”. Ugyanezen az emlékművön egy másik tábla hirdeti, hogy a 3. Ukrán front 32 harcosa, őrmestere és tisztje van itt eltemetve.

Tovább sétálva egyértelmű nyíl jelezte, hogy merre kell lefordulni a kőpiramishoz. Itt feltűnt az „Út az egészséghez kardiotanösvény” piros szív turistajelzése, azonban én tettem egy kitérőt balra, az egyik úton, így jutottam a Csillaghegyi-kilátóhoz. A magas fák ugyan kicsit korlátozzák, hogy mennyire belátni róla a környéket, de ettől még élvezhető a látvány.

A kitérő után folytattam az utam, és a terület egy másik látványosságába, a kőasztalba botlottam. Az asztal történetéről a mellette lévő tábla sem árul el sokat, annyit azonban igen, hogy a 19-20. században a birtok tulajdonosainak kedvelt kiránduló- és pihenőhelye lehetett.

Innen már tényleg csak egy kicsit kellett mennem, hogy megpillantsam a kőpiramist. Az építményhez egy romantikus legenda is kapcsolódik: a történet szerint Pappenheim Siegfried egyik családtagja beleszeretett egy rangon aluli lányba, amit a rokonok nem néztek jó szemmel, és nem adták áldásukat a kapcsolatra. A férfi ekkor bánatában öngyilkos lett, gróf Pappenheim pedig úgy döntött, hogy emlékére egy kőpiramist állíttat neki.

A piramis építésének pontos dátuma nem ismert, azonban a források szerint az építtető 1936-ban hunyt el, ebből pedig valószínűsíthető, hogy az emlékhely akkor már létezett. Sajnos az eredeti – közel 10 méter magas, tetején gömbbel, élein vasalással ellátott – kőpiramist a ’60-as években lebontották, a köveket pedig a helyiek széthordták és beépítették a saját házaikba. 2014-ben a helyi erdőgazdálkodó társaság kezdeményezésére építették újjá, egyszerűbb, kicsit alacsonyabb formában. Az építés évében elhelyeztek a területen egy időkapszulát is, melyet 50 évvel később, 2064-ben fognak kinyitni.

Az építménynél kialakítottak egy pihenőrészt is, így miután egy kicsit körbenéztem – innen sokkal jobb a kilátás – és kifújtam magam, továbbsétálva az úton kilyukadtam egy buszmegállónál, ahonnan visszamentem Fehérvárra (a tervezésnél érdemes belekalkulálni, hogy hétköznap óránként, hétvégén kétóránként jár a busz!)

A mocskos anyagiak:

A kastélypark és a környező terület ingyenesen látogatható

Ha nincs Országbérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):

Budapest -> Székesfehérvár: 650/1300 Ft
Székesfehérvár -> Iszkaszentgyörgy : 225/450 Ft

Összesen: 3500 Ft-ot költöttem.

Néhány kép az iszkaszentgyörgyi kirándulásról (a fotók felhasználása engedélyköteles):