A Velencei-hegységben, Pákozd és Sukoró között különleges formájú sziklákkal találkozik az ember, amik furcsa szögben „egymásra dobálva”, élükre fordulva bukkannak elő a sűrű növényzet közül. A Velencei-tó honlapja által „magyar Stonehenge”-ként definiált ingókövek érdekes látványt, és kiváló fotótémát biztosítanak.
Egy véletlen folytán esett Pákozdra a választásom, amikor kirándulást szerveztem. Egész héten rossz idő volt, ezért városi túrában gondolkodtam, végül az eső nélküli pár nap meggyőzött arról, hogy nézzek körül a természetben is. Jól tettem, mert bár végig fújt a szél, és a nap is csak a végére bújt elő, kellemes kirándulóidő volt.
Pákozd Budapestről Székesfehérvári átszállással közelíthető meg, és bár Fehérvárra gyakran mennek vonatok is, a vasútállomás és a buszpályaudvar messze vannak egymástól, így érdemes a teljes úton busszal kalkulálni. Én jelenleg Fehérváron tartózkodom, ezért alapból onnan indultam, de átszállással együtt is körülbelül másfél óra alatt oda lehet érni Budapestről a pákozdi templomhoz. Én legalábbis a templomnál tűztem le a startzászlót.
Valójában a pár száz méterrel arrébb lévő Oázis söröző (régen Piedone) elől is lehetne indulni, de semmiből nem marad ki az, aki a főtérről megy. A buszról leszállva kapásból egy óriásplakátba ütköztem, ami elég rossz állapotban van, a nagy esőzések láthatóan feláztatták. Pedig hasznos lenne, hiszen mint utólag kiderült, a turistajelzések nem mindig egyértelműek, ráadásul egymásba futnak, megváltoznak, megszakadnak. Ezért is sajnálom, hogy nem néztem jobban utána előzetesen az útvonalnak, ugyanis például az Kirándulás Tippek oldala nagyon jó térképet közöl, és listázza a legfontosabb látnivalókat is (érdemes kinyomtatni, vagy legalább a telefonra letölteni).
Maga Pákozd is tartogat látványosságokat, én ezek felé most nem tértem ki, de azért az utamba kerülő emlékművet a templom előtt megnéztem. Ahogy haladtam tovább, máris akadályba ütköztem, hiszen semmilyen jelzés nem volt arra, hogy a kultúrház sárga épülete mögött azonnal le kell fordulni jobbra, a füves részre, a híd felé. Így aztán jó 10 perc séta után, amikor már kezdett gyanús lenni a felfestések hiánya, fordultam vissza, és rövid keresgélés után megtaláltam a hidat, rajta a Zöld + (Z+) jellel.
Ez a jelzés levisz a Bella-tóig, ami egy mesterséges tó, régen strandként használták, mára azonban a vize láthatóan nem alkalmas a fürdésre, és a szép vízi virágok is átvették az uralmat a víztükrön. A régi, elrozsdásodott lejárók azonban még megvannak, retro színezetet adva a környéknek. A közelben egyébként a helyi macskák is bandáznak, némelyikük nagyon barátságos, megsimogatni azonban nem igazán hagyják magukat.
Továbbmentem a víz mellett, ami bevezetett egy fákkal és kerítéssel körülvett útra. Itt azért már számos lepkével (és ganajtúróval) találkozni, és körülbelül negyed óra alatt lehet olyan tájra érni, ami emlékeztet arra, hogy az ingókövek felé tartunk. Egyébként akármennyire is házak és kerítések között haladunk sokáig, vásárlási lehetőség csak az indulásnál van, érdemes tehát így kalkulálni étellel és vízzel. Sajnos nemcsak vásárlási lehetőség nincs, hanem kihelyezett kukák sem, ezért rengeteg az eldobált műanyag, szemét, gyakorlatilag a teljes útvonalon.
A Z+ jelzés egy idő után sima Zöld sávra (Z) váltott, ezt nagyon kellett figyelni, mert itt sem volt egyértelmű a „merre” (az egész helyre jellemző, hogy nehéz tájékozódni a jelzések között), egy rendkívül szűk ösvényre vezetett rá a Z. Fokozottan érvényes volt az „azért, mert az egyik út logikusabbnak tűnik, még nem biztos, hogy az a jó”-elv. Ment előttem pár száz méterre egy turistacsoport, ezért tudtam, hogy irányba álltam. Az első megálló egy név nélküli ingókő volt, amit én elneveztem Lábfej-kőnek, mert bizonyos szögből olyan, mintha egy óriási bal lábfej lenne (a nagylábujján még köröm is van). Itt együtt megy a Piros + (P+) és a Z, de P+ rövidített útvonal és lekanyarodik. Az ingókövek egyébként gránittömbök, amik évmilliókkal korábban a föld mélyén szilárdultak meg. A lepusztult földfelszínnek köszönhető, hogy ma láthatjuk őket, illetve annak, hogy rendkívül jól ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Formájuk miatt olyan feltételezések is születtek, hogy mesterségesen előállított képződmények.
Nem messze a kőtől van az Árpád pihenő, ami egy Sűdy Árpád tiszteletére készült pad. Innen szép kilátás nyílik a tájra, tiszta időben a távolban felsejlik a Velencei-tó is. Az első igazán látványos szikla az Oroszlán-kő, ami elméletben egy oroszlánt formáz, gyakorlatilag pedig csak itthon, a képeket nézve sikerült valamennyire belemagyaráznom a formát, és beazonosítani a sziklát. Egyébként azt nagyon hiányoltam, hogy semmilyen konkrét tábla, jelzés, vagy felirat nincs arról, hogy éppen mit lát az ember, egyszerűen csak megérzés alapján tudod, hogy az a klassz kő biztos látványosság.
A következő megállóm a Pogány-kő volt, ami ezúttal nem a formája után lett elnevezve, hanem arról, hogy állítólag egészen a 15. századig szent helynek tartották az emberek, ahova elzarándokoltak, és áldoztak mellette. Ezeken a köveken cirill betűs feliratok is láthatók, ugyanis a terület régen a szovjet hadsereg fennhatósága alatt állt, és gyakorlótérként használták. Aki azonban ennek nem olvas utána előzőleg, joggal gondolhatja, hogy egyszerűen valaki a közelmúltban a túrája során rongált.
Innen szinte pár lépésnyire találtam meg a legmenőbb ingókövet, a Kocka-kőt, ami valóban olyan, mint egy élére fordult kocka. Természetesen ilyenkor az emberben nagy a késztetés, hogy ne csak úgy odaálljon mellé, szóval a pörgő-forgó rúgástól, a toláson át, az emelésig csak a fantázia szab határt a fotótémának. Természetesen, nekem sikerült az, ami senki másnak, és másik oldalára fordítottam a követ (viccet félretéve, bár elsőre úgy tűnik, mintha bármikor lefordulhatnának, valójában nagyon stabilan álló sziklákról van szó).
A túra leglátványosabb eleme egyértelműen a Pandúr-kő, ezek az egymásra hányt „kavicsok” ugyanis tényleg hatalmasak, és bár fel lehet mászni rájuk, nem árt óvatosnak lenni, mert nagyon simák és kevés a kapaszkodó.
Erről a pontról leereszkedni szó szerint meredek, ugyanis egy hihetetlenül keskeny ösvényen kell lemászni, bevallom én néha fenéken tettem ezt meg. Valójában inkább ijesztő, mint veszélyes ez a szakasz, ugyanis a kövek nem csúsznak, de azért nem próbálnám ki esős időben. Itt egyébként a túra már átvált Sárga sáv (S) jelzésbe, és azon vissza is lehet érni a nagyközségbe. Azt hiszem, itt követtem el egy hibát, ugyanis néha szembejött egy Zöld Levél (ZL) jelzés, amit figyelmen kívül hagytam, mert akkor már egész délelőtt mentem. Pedig ha egy ponton letérek felé, akkor nem hagyom ki a Kis-Cipót. Így viszont csak lépkedtem a „sárga köves úton”, elmentem a Csorda-kút mellett, aztán hirtelen megtorpantam: egyetlen konkrét iránymutatóként ugyanis ott állt, hogy Gomba-kő jobbra. Nagy lendülettel el is indultam, aztán gyanús lett ott is a ZL, úgyhogy felmentem rajta, és igazam lett, ott volt a Gomba. Visszatérve a S ösvényre, egyenesen az erdő előtti parkolóba, majd az Oázis sörözőhöz értem ki, ahol szintén megáll a fehérvári busz. Van egyébként még egy jelzés a hegységben, a Sárga háromszög a Gránit Tanösvényt jelzi, ez érinti a fontosabb ingóköveket, szóval, aki ezen halad végig, nem ronthatja el.
Az túra összesen körülbelül 7 km hosszú, és minden eltévedéssel, kitérővel együtt nagyjából 3 óra alatt mentem végig. Nem túl nehéz, ezért akár gyerekekkel is végigjárható – több családdal is összefutottam útközben. Van Pákozdon egy arborétum is, azonban az jegyköteles, így oda nem mentem be, de ha valaki egész napos kirándulást tervez, remek délutáni program lehet. Az arborétumról bővebb információ ITT található.
A mocskos anyagiak:
A kirándulás az útiköltségen kívül anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható.
Ha valaki az Arborétumot is megtekintené, a belépő (diák/felnőtt): 1100/1600 Ft
Összesen: 620 Ft-ot költöttem, de nem mentem be az Arborétumba, sem a Pákozdon található múzeumokba és emlékhelyekre.
Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Népliget -> Székesfehérvár: 800/1450 Ft
Székesfehérvár -> Pákozd: 155/310 Ft
Néhány kép a pákozdi kirándulásról (Ha használod a képeimet, kérlek jelezd!):
