Barangolások Teodorral

Vonattal az irodalomba

2020. június 30. - Toncsi90

Talán lehetetlen lenne megszámolni hány könyv szól valamilyen utazásról, és itt most nem az útikönyvekre gondolok, és nem is a „lelki utazásokra”, hanem olyan kötetekre, amikben szerepet kap egy hajó érkezése, egy nyaralás, vagy éppen egy autó, ami eltűnik a látóhatáron. Mégis legtöbbször talán a vonat kerül előtérbe, és a végtelenbe futó sínpár, ami megannyi mögöttes tartalommal ruházható fel. Ezért összeszedtem 10 olyan regényt, amiben fontos szerephez jut a vonat, a vonaton való utazás. A könyvek között vannak igazi klasszikusok, és – talán – nem túl ismert művek is, amik egytől egyig kiválóak a maguk műfajában.

konyv_coverk.jpg

1. Saroo Brierley: Oroszlán

oroszlan2.jpgAz elmúlt évek egyik legszebb tündérmeséje volt Saroo Brierley története. A fiú ötévesen elaludt egy üresen álló vonatkocsiban, és elveszett a hatalmas Indiában. Utcagyerekké vált, majd miután bekerült egy árvaházba, egy ausztrál család fogadta örökbe, és egy másik kontinensen, más nyelven új életet kezdett. Csak felnőtt fejjel kezdte el kutatni honnan is jött, ám mivel nem tudta a szülővárosa nevét, csak vaktában tapogatózott. Végül a Google Earth segítségével talált rá régi lakhelyére úgy, hogy az indiai vasútvonalakat követte. Az édesanyjával való újbóli találkozás után megírta önéletrajzi könyvét, az Oroszlánt, amiből több díjjal jutalmazott film is készült. A filmes változat különlegessége, hogy a végén a találkozás eredeti felvételét is láthatjuk.

2. Agatha Christie: Gyilkosság az Orient Expresszen

gyilkossag_az_orient_expresszen.jpgAgatha Christie-t a krimi koronázatlan királynőjeként is emlegetik, és nem véletlenül: közel 80 detektívregényt hagyott az utókorra, és megalkotta a 20. század egyik legzseniálisabb elméjét: Hercule Poirot-t. Ebben a történetben a híres Orient Expressz a hóban vesztegel, és ameddig a bezártság egyre nagyobb feszültséget gerjeszt, ijesztő felfedezést tesznek: az egyik utas meghalt. Tizenkét késszúrással ölték meg, a tanúskodó másik tizenkét utas pedig máshogy emlékszik a gyilkosság estéjére. Poirot csak a szürke kis agysejtjeiben bízhat, és amikor ráébred az igazságra, el kell döntenie, hogy amikor a vonat végre befut a következő állomásra, átadja-e a tettest a hatóságoknak.

3. Ransom Riggs: Üresek városa

uresek.jpgVándorsólyom kisasszony fogadott gyermekei különleges képességekkel bírnak, ezért igyekeznek minél távolabb kerülni az átlagos emberektől, akik félelmükben azon mesterkednek, hogy elpusztítsák őket. Azonban még náluk is veszélyesebb dolgok is várnak a különlegesekre: a lidércek és az üresek is rájuk vadásznak. Ráadásul védelmezőjük, Vándorsólyom kisasszony, úgy tűnik, hogy örökre madáralakba kényszerül, és félő, hogy végül végleg elveszti minden emberi tulajdonságát. Jacob és a gyerekek tehát elindulnak Londonba, hogy megmentsék őt, azonban a vasútállomáson egy incidens miatt a bőröndjük – benne Vándorsólyom kisasszonnyal – a vonaton marad, veszélybe sodorva a küldetés sikerét.

4. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

leanyrablas.jpgBudapesten mindenki az 1896-os Millennium lázában ég, óriási ünnepségre készülnek. A 16 éves Hangay Emma Marosvásárhelyen vonatra száll, és bár sikeresen megérkezik a magyar fővárosba, az ünnepség második napján nyoma vész. Négy évvel később egy rejtélyes üzenet hatására húga, Mili is elindul, és nem is sejti, hogy a vonatút, illetve a zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd személye örökre megváltoztatja az életét. Böszörményi Gyula sorozata a századforduló Monarchiájába kalauzolja az olvasót, ahol a történet szereplői valóban élt emberek, a helyszínek pedig úgy elevenednek meg a lapokon, ahogy a kor emberei láthatták hajdanán.

5. Gene Wilder: Kis francia szajhám

kis_francia.jpgPaul Peachy amatőr színész, a B század tisztje csak akkor élheti túl élete legnagyobb kalandját, ha elég hitelesen játssza, hogy kém. Ez pedig az I. világháborúban nem is olyan egyszerű feladat. A helyzeten az sem segít, hogy viszonya lesz egy helyi kurtizánnal, Annie-val. Az egész történet azonban nem a katonaságnál, hanem egy Milwaukee és Chicago között közlekedő szerelvényen kezdődik, ahol Paul jegyellenőrként igyekszik túltenni magát nem túl izgalmas élete kisebb-nagyobb ballépésein. Gene Wilder első regényének nagyszerűsége egyszerű nyelvezetében és finom humorában rejlik, illetve abban, hogy főszereplőjével bárki tud azonosulni.

6. J. K. Rowling: Harry Potter és a Bölcsek köve

harrypotter.jpgRowling regénye kétségtelenül az elmúlt húsz év legolvasottabb és legnépszerűbb története, a varázslóvilág a mai napig vonzza a fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt. Harry, akit szülei halála után undok nagybátyja és nagynénje nevel, a tizenegyedik születésnapján megtudja, hogy valójában varázsló, és az ország legnevesebb varázslóiskolájába fog járni. Innentől kezdetüket veszik a kalandok, és nemcsak azért, mert a varázslóvilág ezernyi meglepetést és csodát tartogat, hanem azért is, mert már az első tanévben szembe kell néznie szülei gyilkosával, legfőbb ellenségével: Voldemorttal. A londoni King’s Cross pályaudvar valóságos zarándokhellyé vált a rajongók számára, hiszen a történet szerint a Roxfort Expressz innen indul útjára a 9 és ¾. vágányról az iskola felé.

7. Paula Hawkins: A lány a vonaton

lanyavonaton2.jpgPaula Hawkinst sokan Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez hasonlítják, amióta 2015-ben berobbant az irodalmi életbe. A lány a vonaton című regényében egy Rachel nevű nő életébe nyerünk betekintést, akinek minden napja ugyanúgy telik: reggel felszáll ugyanarra a vonatra, elindul munkába, délután pedig, mint szokott, visszatér. Olyan szinten válik rögeszméjévé az utazás, hogy már nem a cél miatt teszi meg minden nap a távot, hanem azokért a történetekért, amiket útközben kreál. Nézi kedvenc házának lakóit, ismerni véli életüket, és irigykedve szemléli az általa kitalált világ alakjait. Egészen addig, amíg meg nem lát valamit az ablakból, ami összetöri ezt a törékeny képet.

8. Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

feketemadarak.jpgCat Winters első regénye a Nagy Háború időszakába repíti az olvasót. Mary Shelley Black a háború közepén egy koszos, büdös és tömött vonatkocsiba zsúfolódva elindul Portlandből, hogy az influenzajárvány elől menekülve a nagynénje házában, Santa Feben leljen menedéket. Az út félelemmel és gyanakvással teli, és Mary testközelből szembesül a háború borzalmaival, a kiszolgáltatottság érzésével. Nem is sejti, hogy éppen azon a helyen, amitől a biztonságot várná, kell szembenéznie a gyásszal, és szerelmének hiányával. Összemosódik a valóság a képzelettel, a megfoghatóság, racionalitás a szellemvilággal és a misztikummal.

9. Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

szigoruanellenorzott.jpgEgy vidéki kisváros vasútállomásán a II. világháborúban szigorúan ellenőrzött német katonai vonatok haladnak keresztül. Partizánok felrobbantanak egy hadianyag-szállítmányt és megrongálják a vasútvonalat, így válik a forgalmista-gyakornok Miloš Hrma véletlenül maga is partizánná. Pedig őt csak Mása, a fiatal kalauznő érdekli. Hrabal a tőle megszokott egyszerűséggel és szatirikus humorral állítja középpontba a nevetséges, de szerethető kispolgárt. A történetből film is készült Jiří Menzel rendezésében, amely 1968-ban Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi film kategóriában.

10. Kertész Imre: Sorstalanság

sorstalansag.jpgAz önéletrajzi ihletésű regény egy tizenöt éves fiú, Köves Gyuri története, aki megjárta az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs tábort. A fiút egy nap leszállítják a buszról, ahonnan előbb egy téglagyárba, majd Németországba irányítják, onnan egy vonat vagonjában viszik Auschwitzba. Mivel munkaképes, nem végzik ki, a felszabadítás híre végül a buchenwaldi táborban éri. Visszatérése után azonban még nagyobb megpróbáltatás vár rá, be kell illeszkednie egy megváltozott társadalomba – vagy ő változott meg végérvényesen?

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr8415974044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2020.07.02. 15:06:59

Továbbá, a teljesség igénye nélkül:

Jack London: Országúton (The Road)
Venyegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski
Szerb Antal - Utas és holdvilág
Závada Pál - A fényképész utókora
Milosevits Péter - Avala Express
(ez utóbbi kevéssé ismert... de köze van Bereményi Géza: Krakkói vonat c. dalszövegéhez is...)

Toncsi90 2020.07.05. 03:35:11

@bikmakk: Köszi! A Milosevits-könyvet nem ismertem, utána is nézek :) Valaki ajánlotta még nekem Moldova György Akit a mozdony füstje megcsapott c. művét, ezt is érdemes megemlíteni :)
süti beállítások módosítása