Volt mostanában egy kis szabadidőm, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a túracuccomat, és önkéntes remeteségbe vonulva a természetben töltöm az időt. Bár a járványhelyzet már javul, a biztonság kedvéért olyan helyet kerestem, ahova viszonylag hamar oda lehet érni és reményeim szerint nincsenek sokan.
Két okból esett a választás Balatonfüredre: egyrészt a közelben van a nyaralónk, így nem kellett este visszamennem a nagyvárosba, másrészt elég távol van Budapesttől ahhoz, hogy kívül essen az emberek látószögén. Pedig egyébként busszal könnyen, átszállás nélkül megközelíthető, a túra pedig – bár a maga 17 kilométerével soknak tűnik – kényelmesen belefér egy napba úgy, hogy az ember este nyolcra (vagy még előbb) otthon legyen.
Vonattal kicsit nehezebb most Füredre menni, mert Székesfehérváron vonatpótlóra kell szállni, de ez sem okoz akkora fennakadást. Én azzal a busszal mentem, ami 3/4 9-kor ér be Balatonfüredre. Ha valaki nem vágyik minkét kilátóba, hanem inkább a parton sétálna egyet a túra előtt, kapásból elindulhat a buszpályaudvarról kivezető meredek lejtőn, majd a lejtő alján balra kanyarodva már sétálgathat is a platánfák alatt.
Én viszont az erdőért és a magaslatokért jöttem, ezért a peronokhoz vezető aluljárón átsétálva elindultam a zöld jelzésen. Füreden kis túlzással minden turistajel megtalálható, egymásba torkollik a zöld, piros és sárga sáv, és végső soron majd a kéken kell felmenni. Érdemes ezért inkább a Vörös templomot becélozni mint tájékozódási pontot, illetve a vásárcsarnokot. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy csarnok mögötti Spar az utolsó olyan hely, ahol a túra során vizet és nassolni valót lehet venni.
Itt, a boltnál fordultam rá a kék sáv jelzésre is, ami felvisz a Tamás-hegyi kereszthez (a Déryné utcából a Damjanich utcán át a Kilátó utcáig betonúton kanyargunk). Egy elég meredek, köves és csúszós emelkedőn lehet felmászni az emlékműig, ami 2019-ben új díszvilágítást kapott, úgyhogy napnyugta után is szép látványt nyújthat.
Itt kezdődik/végződik az Aranyember útja tanösvény, ami az itteni élővilágot, valamint Jókai munkásságát mutatja be, a pihenőhelyeken kihelyezett padokba pedig egy-egy ikonikus regényszereplő nevét vésték.
A kereszttől egy könnyebb sétával a kék sáv jelzésen érhető el a Jókai kilátó, bár be kell vallanom, hogy a hónapok óta tartó home office erősen megtépázta az erőnlétem, így kicsit elfáradtam, mire odaértem. A kilátó háromszintes, tetővel ellátott faépítmény, amiről pazar kilátás nyílik a Balatonra. Sajnos a koronavírus ezt sem kímélte, valaki „maradj otthon” feliratot karcolt a fába. A környezet egyébként nagyon kulturált, nem szemetes, és mindössze egy helyi futó jött velem szembe, amikor ott jártam, pedig hétvége volt.
A kilátó 315 méter magasan áll, ezért egy tavaszi napsütéses napon nem igazán tudja az ember, hogy hogyan is öltözzön. Az egyik pillanatban ugyanis a meneteléstől melegem volt, a másik pillanatban viszont már két kabát is kevésnek tűnt, annyira hideg szél fújt. Egy fülvédőt azért érdemes vinni, jó szolgálatot tesz.
A kilátót elhagyva jött a jel-bőség zavara. A zöld háromszög visszavisz Füredre – ez egy ideiglenes jel, amíg felújítják a Lóczy-barlangot –, én viszont a Recsek-hegyre tartottam, így a kék sávon mentem tovább. Ezt felváltotta először a kék kereszt, majd a zöld kereszt. Ha nem lett volna néhány előzetesen elmentett útleírásom, akkor egészen biztosan belezavarodok, ugyanis nagy hiányossága az útvonalnak, hogy sehol nincs kitáblázva, hogy melyik jel milyen irányba visz. (A túra során egyébként a GPS mellett ezt és ezt a leírást vettem alapul.) Ráadásul a zöld kereszt egy mezőn véget is ér.
Az óriási területet átszeli egy kitaposott ösvény, így fordultam rá a piros sávra, de ha jobbra a vadles mellett lemegyünk, akkor a Koloska csárdához lyukadunk ki. Ha nyitva van/lehet a hely, akkor pont jól is jön, ugyanis nagyjából délre értem a völgyhöz. Ott jártamkor zárva volt, így viszont jobb híján csak a szendvicseimre hagyatkozhattam.
A piros sávon haladva egy kicsit változik a táj képe, ugyanis hirtelen fenyők magasodnak az ember fölé, és ez így is marad egészen a völgyig. A Koloska-völgy szépen rendben tartott pihenőhely, kiépített piknikezővel. Itt már azért voltak emberek, de mivel egy elég nagy területről van szó, nem tűnt soknak. Ahogy a túra során végig, ezen a helyen is információs táblák segítik a tájékozódást és az élővilág megismerését. A forrás viszont teljesen elapadt, a tómederben alig volt víz. Nem tudom, hogy ez évszaki sajátosság-e, vagy végleg elapadt, de nem feltétlenül volt a legjobb állapotban.
Tovább indulva, a széles túraút mellett fut fel az emelkedőn egy keskeny, falépcsős járat, ahol van ugyan turistajel, de magyarázat nincs. Én ezt választottam, így jutottam fel Koloska-sziklákhoz, amik a völgy fölé magasodó hatalmas dolomitkövek. A sziklák egyik részére akár még ki is lehet állni, de nagyon erős a szél, ezért semmiképp nem érdemes a szélére menni, nem véletlenül van korlát.
Innen a zöld háromszögön mentem tovább, és sikerült is eltévednem, ugyanis egy ponton le kell térni jobbra egy jeltelen ösvényre (a legkönnyebben úgy lehet belőni, hogy a kereszteződésben két információs tábla is van ott kitéve), és visszatérni a völgyből kifutó piros sávra. (persze, aki nem akar kockáztatni, visszatérhet azon a lépcsőn, amin jött, de elég meredek és csúszós)
A piros sáv jelzés egy meglehetősen kellemes és turistabarát útvonal, számos látványos jelenséggel. A kedvencem sziklába nőtt hársfa volt.
A közeli célt a piros és a zöld sáv találkozása jelzi, és onnantól együtt haladnak tovább. Ez a dupla jelzés visz a Recsek-hegyi Noszlopy Gáspár kilátóhoz. A húsz perces séta egy nagyon meredek szakasszal ér véget, ahová nehéz felkapaszkodni és még nehezebb lejönni. A hegy tetején, 431 méter magasan álló faemelvény nagyon hasonlít a Jókai kilátóhoz, de a panorámáért érdemes volt felküzdenem magam, ráadásul 2002-ben a kilátó egy jelentősebb felújításon is átesett, amikor is megerősítették a szerkezetét és tetőt építettek rá.
Engem ott jártamkor egy jégeső is elkapott, ami felülnézetből iszonyatosan látványos volt. Egyébként rengeteg a vízátfolyás-nyom a túra során, és nem tudom, hogy esősebb időben a túra teljesíthető lenne-e, mindenesetre jobb száraz időben nekivágni.
Visszafelé – a meredek részen túljutva – már könnyebb az út, visszasétáltam a piros és a zöld sáv találkozásáig, ahol a sima zöldre rákanyarodva fél óra alatt vissza lehet(ne) érni Balatonfüredre. Én viszont megint eltévedtem. Pontosabban a zöld sávon baktatva egy idő után láttam, hogy a jelzés elfordul, és egy buckára mutat, amit meg kéne másznom, de mivel pár perccel korábban idősebb emberek jöttek szembe, kizárt dolognak tartottam, hogy arra vezetne az út. Ott lett gyanús a dolog, amikor nem láttam több jelzést a fákon. Nemhogy zöldet, semmilyet.
Persze, így is vissza lehet jutni a városba a Vörös templomig, csak jóval hosszabb volt az út és szinte alig van árnyék. Talán ennek tudható be, hogy az útleírások szerint 4-5 órás túra nekem közel 7 órásra sikeredett, és csak délután 5-kor pattantam fel a hazafelé menő buszomra.
A mocskos anyagiak:
A kirándulás az útiköltségen kívül anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható.
Összesen: 620 Ft-ot költöttem, de Balatonalmádiból indultam és nem vettem ültem be a csárdába.
Ha nincs Vakáció-bérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Déli pályaudvar -> Balatonfüred (átszállás a vonatpótlóra Székesfehérváron): 1260/2520 Ft
Néhány kép a balatonfüredi kirándulásról (Ha használnád a képeimet, kérlek írj!):
