Mindnyájunknak van egy olyan listája, ami a lakhelyünkhöz közeli el-kell-menni helyeket tartalmazza, és mindnyájan tudjuk, hogy ezekre a helyekre valószínűleg soha nem fogunk elmenni. Nem azért, nem valójában nem érdekelnek, vagy csak az „illik” ismerni kategóriába tartoznak, hanem pusztán a közelségük okán. Elérhető, tehát bármikor mehetünk, vagyis nem megyünk soha. Azonban néha a legjobban megtervezett napokon is közbeszól az élet, ilyenkor pedig jó előkapni a néhány órás mini kirándulásokat.

Valahogy így jártam én is, a szombat délutánra becsúszó elfoglaltság délelőttre korlátozta a lehetőségeimet. Ezért aztán gyorsan számba vettem az opciókat. Különleges, de elérhető kikapcsolódást kerestem, egyszóval kapásból kilőttem a várat, és minden olyan egyéb lehetőséget, ami Budapesten közkedvelt turistacélpont. Egyébként is túl melegnek ítéltem az időt ahhoz, hogy a betondzsungelben bóklásszak. Így találtam rá a Rupp-hegyre.

A délelőtti, szerencsi kirándulásomról bővebben ITT olvashatsz.

11:45-kor vonatra szálltam Szerencsen és miskolci átszállással átmentem Mezőkövesdre, amit Matyóföld szíveként is emlegetnek. A nap végén általános tapasztalatként megállapítottam, hogy ha tényleg mindent meg szeretnék nézni, akkor ide egész napra kell tervezni. Szerencsére nekem még ott lesz a kirándulás befejezésére a kácsi túra, de ha valaki Mezőkövesdre jön, az bizony egész napos programra kell, hogy készüljön. Mialatt arra vártam, hogy hátha egy helyi lakos a vasútállomásra téved – itt sincs irányjelző a központ felé –, felfedeztem az legegyszerűbb és legnagyszerűbb taxi hirdetést, amit valaha láttam: „Fuvar kell? Hívj fel!”. Ha tehetném, én innentől a Matyó Taxival utaznék.

Mezőkövesd vasútállomása egyébként visszaidézi a magyar átlagot, néhány jobb sorsra érdemes pad alkotja az egyébként elég nagy pénztárral összekötött várót. A kiírásból feltűnt, hogy a kultúrvárót itt is kialakították, de a forgalom elől le van zárva, illetve ezen az állomáson átmenetileg a mosdó sem működött.

Az eredeti terv szerint a Vakáció Túrám első célállomása Kács lett volna egy kis mezőkövesdi kitérővel, azonban az országot péntek éjjel elérő nagy eső miatt még a hajnali indulás előtt újraterveztem a programot. Így a reggelt Szerencsen kezdtem, a visszafele utat megszakítva pedig egy kellemes délutánt töltöttem Mezőkövesden.

Mivel hajlamos vagyok elszúrni az időmet, már meg sem lepődtem rajta, hogy ezúttal is rohannom kell, hogy elérjem a vonatot, bár most előrelátóbb voltam, a szendvicseken kívül mindent bepakoltam előző nap. Így is sikerült majdnem otthon hagyni az esernyőt, ami pedig a reggeli órákban nagyon hasznos volt.

Az elmúlt években rendre azon kaptam magam, hogy úgy repül el a nyár, sőt az év, hogy gyakorlatilag nem volt semmi én-időm, vagyis nem volt se nyaralás, se telelés. Ez persze nem teljesen igaz, mert voltak lopott szabadnapjaim, vagy épp óráim, ráadásul tavaly még egy külföldi út is belefért, de bizony a munka és egyéb előre nem látott körülmények, vagy épp a plusz egyetem bizony elvették tőlem a pihenés élményét. Ezért úgy döntöttem, hogy idén belevágok a nyár nagy kalandjába.

Ebben persze jelentős motivációt jelentett, hogy a MÁV V-A-K-Á-C-I-Ó bérletet adott ki, ami 15, 30, 60 és 90 napos verzióban és elérhető. A dolog különlegessége, hogy végre azokra is gondoltak, akik nem a gimi után koptatják a padokat, ugyanis ezúttal nem szabtak 26-os korhatárt a dolognak, bárki, aki rendelkezik nappali vagy esti érvényes diákigazolvánnyal, az igénybe veheti. (A pontos bérlettájékoztató ITT érhető el)