Kolodko-minik nyomában 1.

Kolodko Mihály miniszobrai Budapesten

2020. július 05. - Toncsi90

Május végén új Kolodko Mihály miniszoborral gazdagodott az ország: Gombóc Artúrral Tihanyban. Ez adta az ötletet, hogy megvalósítva régi tervemet nyakamba vegyem Budapestet, és felkeressem a szobrokat. Az útnak három nagy tanulsága volt: először is, nem lehet egyetlen nap alatt végigjárni az összeset, másodszor, érdemes nem a legnagyobb kánikulában menni, és végül, lehetőleg nagyon kényelmes cipőben vágjunk neki az útnak, mert bizony rendkívül sokat kell sétálni.

kolodko1.jpg

A szobornézés előtt azt a tanácsot kaptam, hogy mindenképpen írjam össze, hogy hol mi található, és tervezzek útvonalat, mert egyrészt így egyszerűbb lesz tájékozódni, másrészt tudom követni, hogy mit néztem meg. Szerencsére elég sok információ van a neten a szobrokról, így hamar összeállt a terv. Összesen húsz miniszoborról tudni a fővárosban, mert kettő eltűnt (köztük az, amire a leginkább kíváncsi voltam, a sárga „Simpson” figura), kettő pedig nem Budapesten van. A listakészítős tanácsot azzal egészíteném ki, hogy semmit nem von le a szoborkeresés izgalmából, ha „puskázunk”, és adott esetben a szobor pontos helyének is utánanézünk, ugyanis van, hogy még így is keresni kell.

20200701_100216a.jpgA Széll Kálmán téren kezdtem a sétát, ahol Mekk Elek tervezget egy lépcső alján egy Ikeás ceruzával a kezében, közvetlenül a Déli Pályaudvar felől érkező villamosok megállójánál. Nem egyszerű észrevenni, mert kicsit megbújik a bokrok között, de a vírushelyzet miatt kapott egy csinos maszkot, ami kifehérlik a tájból, ezt könnyű kiszúrni. Az első tapasztalat, hogy a miniszobor tényleg mini, viszont rendkívül részletesen kidolgozott, és nagyon jól néz ki.

A Széll Kálmán térről villamosra pattanva a Jászai Mari térig mentem, ugyanis itt van Columbo szobra, közvetlenül a megállóval szemben. Bár ez az alkotás is figyelemreméltó, kicsit lejjebb a földön egy bűntény helyszíne sejlik fel: de vajon ki ölte meg a mókust? Valószínűleg a híres nyomozó is ezen töri a fejét.

Kicsit arrébb, a Vígszínház közelében megebédeltem, majd buszra szállva a Deák tértől folytattam az utam. Innen pár perc sétával elérhető a Király utca 11. szám alatt álló K11 művészeti és kulturális központ, aminek az előterében Harry Houdinire, a híres magyar származású szabadulóművészre bukkanhatunk. Itt én egy kicsit csaltam, mert előző nap írtam egy levelet a K11-nek, hogy bemennék megnézni, így nem tudom, hogy mennyire szabadon látogatható, de úgy gondolom, hogy mivel az előtérben van, nyitvatartási időben bátran be lehet menni. Akinek pedig van egy kis ideje, érdemes jegyet váltani az itteni tárlatokra, programokra, mert nagyon jó dolgok vannak bent. (aki először jár itt, az könnyen megtorpanhat egy-két méter után, a K11 bejárata a kocsibejárótól kicsit beljebb, a belső udvar elején, jobbra van)

Innen kicsit visszafelé a Dohány utcai Zsinagógához sétáltam, itt a Károly körút és a Dohány utca sarkán lévő oszlopot kell figyelni. Ezt a minit, Herzl Tivadar szobrát elég nehéz észrevenni, mert tökéletesen beleolvad a környezetébe, ráadásul az oszlop úttest felőli oldalán van. Pedig ott tolja a biciklijét szemmagasságban. Ez a szobor azért is fontos, mert éppen most, 2020-ban van az író születésének 160. évfordulója.

Az Astoria környékéről legegyszerűbben a Blaha Lujza térnél található miniszobor érhető el, a búvár. Ez a New York Kávéháznál van, de nem pont előtte, hanem elsétálva az épület mellett, szinte a Kávéház hátuljánál található. Utólag végiggondolva talán jobb lett volna, ha reggel, vagy késő délután érkezem ide, mert pont szembe sütött a nap, úgyhogy eléggé kellett trükköznöm, hogy jól lehessen lefotózni. A szobornak egyébként nagyon tetszik a története is, mert az alkotás arra a legendára utal, miszerint az akkor 16 éves Molnár Ferenc a megnyitó után a barátai társaságában a Dunába dobta a kulcsokat, hogy a hely állandóan nyitva legyen. Ez persze a valóságban nem történt meg, a búvár-mini viszont tisztességgel felszínre hozta kulcsot, és azóta is magánál tartja.

img_3920a.jpg

Én csak ezután mentem vissza Kispipához az Akácfa utcába, de mivel a Zsinagógától az Erzsébet körútig sétálva keresztezzük azt az utcát, úgy is lehet haladni, hogy először Seress Rezsőt nézi meg az ember. A Szomorú vasárnap zeneszerzője a Vendéglő falán zongorázik.

Innen a Wesselényi utcán végighaladva a Hevesi Sándor térre mentem, a Magyar Színház előtt ugyanis a tizennégy karátos autó parkol. Talán ez volt az egyetlen miniszobor, ami nem tetszett: ugyanis nagy volt. Majdnem egy méter hosszú, és egy másik emlékműből emelkedik ki. Egy ideig tétován álltam is, hogy mit kell keresnem, mire észrevettem. Pont olyan méretű, ami miniszobornak már nagy, „rendes” szobornak pedig meglehetősen kicsi.

Innen körülbelül tíz perces sétára van a Szenes Hanna park, ahol a költő-ejtőernyős, Izrael nemzeti hőse kapott helyet. Bevallom, én egészen addig nem is hallottam Szenes Hanna nevét, rákeresve olyan információkat találtam, miszerint azok közé tartozott, akiket Palesztinában arra képzett ki a brit hadsereg, hogy Jugoszláviában megpróbálják megakadályozni a magyar zsidók deportálását. Azonban elfogták, brutálisan megkínozták, és golyó általi halálra ítélték. Mindössze huszonhárom éves volt, amikor meghalt, és ekkor már öt éve Palesztinában élt, ez talán magyarázatot ad arra, hogy itthon miért nem hallunk róla többet.

img_3947a.jpg

A park egyébként nagyon szép, fákkal beépített, jó leülni egy kicsit az egyik padra egy meleg napon. Amikor ideértem, már nagyon el voltam fáradva a sok sétától, ezért úgy döntöttem, hogy még egyetlen szobrot, a Noé bárkáját nézem meg, a többit másik napra halasztom. Ez is sétatávolságra van a parktól, de több trolit is láttam elhaladni bárka irányába, ezért nem kizárt, hogy megáll valami a közelben. A bárka egy játszótér kerítésénél található a Bethlen téren (szimbolikusan az Állatorvosi Egyetem közelében), közvetlenül a járda mellett, könnyű észrevenni. Nem olyan különleges, mint az emberalakok, de nagyon részletesen kidolgozott alkotás. Van azonban egy szuperképessége: ha az ablakain átsüt a nap, szivárvány keletkezik.

A többi tizenegy szobrot tehát egy következő séta alkalmával ejtem meg, ahogy a helyszíneket néztem, lesznek köztük olyanok is, amik szinte egymás mellett vannak. Az egyetlen komolyabb szervezést Liszt Ferenc szobra jelenti majd, aki a repülőtéren várja a Kolodko-mini kedvelőket. Arra az egy szoborra legalább két órát kell szánni, mert a 200E menetrend szerint 56 perc alatt visz a 2B terminálhoz.

A mocskos anyagiak:

A kirándulás az útiköltségen kívül anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható.

Összesen: 1650 Ft-ot költöttem, ez a napijegy ára, amivel 24 órán keresztül lehet utazni a BKK járatain.

Néhány kép a kirándulásról (Ha használod a képeimet, kérlek jelezd!):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr9315982440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2020.07.06. 08:36:34

Nem hiányzik innen valami? Lánchíd közelében, a bringa-gyalog kőkorlátján lévő szobor? (Már nem emlékszem, mit ábrázol :( ), meg az usanka utódja?

Toncsi90 2020.07.07. 01:53:53

@kéki béla: de igen, összesen 20 szobor van, és ahogy írtam is, sajnos egy napba körülbelül a fele fér bele. (kb. reggel fél 10-kor indultam Mekk Elektől és este 6 fele értem a bárkához kényelmes tempóban) :( Szóval a Főkukac, Rubik-kocka, Libidó és a többi, ami most nem szerepel, egy következő napra csúszott át.

kéki béla 2020.07.07. 22:22:22

@Toncsi90: sajnos ezen a hulladékon sohasem lehetett kommentet szerkeszteni, így nem tudtam javítani, miután rendesen elolvastam a posztot.
Elsőre úgy tűnt ezt gondolod a teljes listának.
Én meg egyedül a kukacot láttam élőben. :(

Toncsi90 2020.07.08. 10:20:08

@kéki béla: Nagyon jók! Nekem elég morbid módon eddig a halott mókus a kedvencem, de talán azért mert annyira ötletes, ahogy Columbo háttal neki töri a fejét a "megoldáson".

És ma kaptam a hírt, hogy most avattak két új szobrot a Dreher-gyár közelében. Ezt írták:
"A két miniszobor két ikonikus jelenetet mutat be. Ezekből az egyik a gyár udvarán egy valódi, korabeli söröshordón álló, Dreher Antalt ábrázoló szobor, kezében a jellegzetes sétapálcájával, a háttérben pedig Európa egyik legszebb főzőháza látható.  A gyár előtt áll a másik szobor, amely egy valódi mészkőhídon álló olyan söröskocsit ábrázol, amelyet két dreheres ló húz. "

kéki béla 2020.07.08. 10:46:15

@Toncsi90: a halott mókus nem főbelőtte magát? Mintha pisztoly lenne a mancsában... ;)

kéki béla 2020.07.08. 10:48:32

@Toncsi90: sajnos nincs hely a bringám kormányán a mobilnak, különben végigjárnám biciklivel őket. :)