Könnyű, félnapos budapesti kirándulás után nézelődtem a neten, amikor szembejött velem egy érdekes épület, a Pogánytorony fotója. Azonnal megtetszett az idén 90 éves építmény – bár sehogy sem illett a közelben lévő modern házak közé –, úgyhogy elhatároztam, hogy amint időm engedi, megnézem.
Jobban utánaolvasva aztán rájöttem, hogy most nehéz lesz egyetlen túraleírásra támaszkodnom, ugyanis a fellelhető beszámolók sokszor egymásnak ellentmondó információkat tartalmaztak, sőt a cikkek egy része arról szólt, hogy a torony omlásveszélyes. Szerencsére utóbb kiderült, hogy azóta megerősítették a problémás részeket, de a biztonság kedvéért beterveztem egy templomcsonk megnézését is Hűvösvölgyben.
Az 1-es villamos Bécsi út/Vörösvári úti végállomásánál szálltam fel a 160-as buszra, ami szinte ott áll meg a villamosmegállónál. Aki hozzám hasonlóan nem ismerős arrafelé, annak érdemes időt szánnia a keresésre, mert ha lekéstem volna a buszt, majdnem fél órát kellett volna várnom a következőre, és nem megy oda más jármű.
Körülbelül 10 perces az út az Ürömhegyi lejtő megállóig, ahol a térkép szerint le kellett szállnom. Itt egy pillanatra meg is illetődtem, mert úgy tűnt, a semmi közepén állok, a lakott területtől viszonylag messze. Mindössze egy óriási tábla hirdette az út túloldalán, hogy ott hamarosan lakópark épül.
Átkelő nincs, viszont nagyon gyér az autóforgalom, gyorsan át tud menni az ember. Mivel nem egy „hivatalos” turistacélponthoz igyekeztem, gondoltam, hogy nem lesz kitáblázva az út, azonban semmi nem jelezte, hogy jó irányba mennék. Egy poros autóúton elindultam befelé – folyamatosan a hátam mögé nézve, nehogy egy beláthatatlan kanyar miatt baleset történjen.
A térkép szerint egy ponton a Kilátó utcán kellett volna befordulnom, ami rácsatlakozva a Pogánytorony utcára egyenesen a toronyhoz visz. De Kilátó utca nem létezik! Pár percig bolyongtam a meredek úton le-fel, aztán úgy döntöttem, hogy a vele párhuzamos Taliga utcán megyek fel, amiről ha lefordulok a Trófea utcára, ugyanúgy a célállomásra érkezem.
Mivel 178 méteres magasságba kell feljutni, ezért egy elég meredek úton kapaszkodik fel az ember, de szerencsére végig le van betonozva. Néha kerülgetnem kellett az építési törmelékeket, mert sorra emelik az új házakat, azonban egy nagyjából negyedórás gyaloglás után végül felértem. Ha napsütéses időben indul el az ember, naptejet érdemes vinni, mert árnyék nem nagyon van.
A Pogánytorony a Pogánytorony utca és a Jutas utca találkozásánál található egy saroktelken, aminek a rozoga kerítése le van ugyan láncolva, viszont sűrűn látogathatják az építményt, mert kicsit arrébb egy jól kitaposott, egészen széles ösvény vezet be odáig.
A torony élőben is éppen olyan jól néz ki, mint a képeken, de be kell vallanom, kicsit magasabbnak képzeltem. Körülötte rengeteg a szemét, és sajnos graffiti is csúfítja, viszont körülbelül a feléig fel lehet menni a lépcsőn, és ránézni a tájra. Lentről – megkerülve a tornyot – a belsejébe is be lehet menni, ahová valaki egy régi asztalt és széket is rakott, de innen hamar kijöttem, mert úgy tűnt, hogy darazsak is vannak a közelben.
A Pogánytorony amellett, hogy érdekes látványt nyújt, a története sem mindennapi: a 20. század elején Magyarországra is begyűrűző turanizmus különböző, általában rövid ideig működő csoportosulásokat hívott életre, melyek nyomán végül a ’30-as éveben megalakult a Turáni Egyistenhívők Tábora, Bencsi Zoltán ügyvéd vezetésével. A csoport rendkívül népszerű lett, tagjai az ősi koppányi hiedelemvilághoz szerettek volna visszatérni, szobrot, illetve áldozati oltárt építeni. Mivel nem kapták meg az engedélyeket, egyik tagjuk, Szász Farkas óbudai telkén építettek egy 12-13 méter magas hatszög alapú tornyot, tetején turulszoborral – a szobor mára már nincs a helyén.
Az eredetileg Koppány-toronynak nevezett tornyot Täubel Géza terveiből Wührl Géza építtette, és 1935. július 7-én avatták fel. Bár az avatóünnepséget a csendőrök igyekeztek megakadályozni, a csoport végül a II. világháborúig zavartalanul működött. Akkor azonban a tagok nagyrésze visszavonult vagy munkaszolgálatra küldték őket, és csak 1992-ben alakultak újjá, Magyar Vallás Közössége néven.
Ahogy az építtetői, a torony is sokat látott, a háború után az ÁVH légvédelmi megfigyelőtoronyként használta, és többszöri tulajdonosváltás után a ’90-es évek végén került a mostani tulajdonosához.
A torony megnézése után olyan szerencsésen értem vissza a buszmegállóba, hogy szinte azonnal el tudtam indulni a Bécsi út/Vörösvári útra, ahol előbb a 17-es villamossal elmentem a Kolosy térig, majd a 29-es busszal a Csibor utcáig.
Itt elindultam lefelé a Hűvösvölgyi úton. Egy pillanatra megálltam a Kóbor János emlékpadnál, majd befordultam a Heinrich István utcába… és majdnem elmentem a második úticélom, a Budapesti Magyar Szentföld templom mellett. A félig befejezett épület, amelyben egyébként a Dűne című sorozat egyes jeleneteit is forgatták, bedeszkázva és lelakatolva áll a fák között.
A bejárat előtt egy autó parkolt, nem messze pedig egy férfi gyanakodva méregetett, hogy mit is akarok ott. Úgyhogy nem mentem beljebb, csak kívülről néztem meg. De láthatóan esélyem se lett volna felfedezni, tényleg elég jól lezárták.
Pedig a Budapesti Magyar Szentföld templom megérdemelné, hogy befejezzék. A részben Bauhaus, részben bizánci stílusú épületet Molnár Farkas tervezte Majsai János Mór ferences atya megbízásából, aki szerette volna megteremteni a szentföldi utazás élményét a szegényebb rétegek számára is. A minél pontosabb rekonstrukció érdekében a Szentföldi Hivatal kiutaztatta Molnár Farkast Palesztinába, és az ebből inspirálódó, harmadik tervváltozatot el is fogadták. A templomot 1940-ben kezdték el építeni, és bár a világháborút jelentősebb sérülések nélkül megúszta, a munkálatokat 1949-ben leállíttatták, a tetőszerkezet addig elkészült részeit pedig visszabontatták.
Az épület ezután hosszú ideig üresen állt, majd előbb traktorgyári összeszerelő műhely, exportraktár, művésztelep és könnyűzenei koncertek helyszíne volt, végül pedig levéltári hasznosításba került. A ’70-es években szerették volna befejezni a levéltári funkciónak megfelelően, ám miután ez nem valósult meg, és 2004 őszén a Fővárosi Levéltár kiköltözött belőle a Teve utcai új épületébe, funkció nélkül maradt. 2006-ban műemléki védettséget kapott, 2013-ban pedig újra egyházi fenntartásba, a ferencesekhez került.
Ugyan kissé csalódott voltam, hogy nem tudtam közelebbről megnézni, egy fotó után tovább sétáltam, és a 61-es villamossal visszautaztam a Széll Kálmán térre.
A mocskos anyagiak:
A Pogánytorony ingyenesen látogatható
Összesen: 0 Ft-ot költöttem.
Néhány kép a kirándulásról (a fotók felhasználása engedélyköteles):
