Barangolások Teodorral

Beethoven-ereklye Martonvásáron

Martonvásári Brunszvik-kastély

2019. augusztus 22. - Toncsi90

Martonvásárnak mindig különös helye volt a gondolataimban: rengetegszer haladtam keresztül rajta, de soha nem álltam meg megnézni a kastélyt. Egyszerűen valamiért nem ragadott meg. Az igazat megvallva ezúttal is csak azért mentem el oda, mert ki akartam mozdulni valamerre pár órára, és ez tűnt a legkézenfekvőbb úti célnak. Így utólag örülök, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem.

img_5974ab.jpg

Mivel nem volt eltervezve a kirándulás, a vonaton ülve próbáltam információk után kutakodni, hogy tudjam, hogy egyáltalán merre kell mennem. Szerencsére ebben a város honlapja nagyon jó, a Látnivalók és élmények fül alatt gyakorlatilag minden fontosabb információ megtalálható.

2018 nyarán jártam ott, akkor még javában tartott az Agroverzum építése, így azzal kapcsolatban közvetlen tapasztalatom csak annyi van, hogy amíg tartott az építkezés, addig a Múzeum gyönyörű hátsó kertje le volt zárva a látogatók elől. Akkor egyébként még úgy tájékoztattak, hogy az egy bárki számára ingyenesen látogatható szárny lesz, azóta azonban kiderült, hogy belépőköteles.

A vasútállomásról viszonylag nehéz jó irányba állni, mert semmilyen tábla nem segít abban, hogy melyik irányba kellene elindulni a kastély felé. Végül egy helyi lakost kérdeztem meg, aki készségesen útba igazított. Nagyjából negyed órás sétával már láttam a kaput, ahol be kell menni a kastélykertbe.

img_5982ab.jpg

Még mielőtt azonban beléptem volna, észrevettem az út túloldalán egy óvodamúzeumot, így ha már ott voltam, akkor oda is benéztem. Nem drága és érdekes dolgok vannak kiállítva (még ha kis helyen is), ráadásul az ott dolgozók szívesen mesélnek.

Idén már az Agroverzumon keresztül lehet belépni a kastélyparkba, tavaly azonban még egy kisebb kerülő úton, egy oldalbejáraton volt a jegypénztár. Ahogy a legtöbb helyen, itt is lehet kombinált jegyet venni, amivel sokkal gazdaságosabban jön ki az ember, mintha mindenhova külön váltana, így én ezt választottam.

Martonvásáron mindent Beethoven szelleme hat át, szobrokba, emléktárgyakba, megemlékezésekbe botlik az ember mindenfelé. Ehhez képest a neki szentelt múzeum elég kicsi. Először el is kedvetlenedtem, mert biztos voltam benne, hogy valami grandiózus, szupertárlaton vehetek részt, ehelyett pedig három kisebb termet kaptam. Három kisebb, és műtárgyakkal teli termet. A kiállítást vigyázó öregúr igazi Beethoven rajongó, hihetetlen lendülettel beszél a mesterről, miközben aláfestő zeneként – természetesen – Beethoven szól. A kedvence egyértelműen egy zongora, ami állítólag pontos mása annak, amin a zeneszerző dolgozott.

img_5949ab.jpg

A kiállítás legérdekesebb darabja (számomra) azonban kétségkívül Beethoven haja volt. Igen, eredeti hajról van szó, amiről úgy gondoltam – a gigatárlathoz hasonlóan tévesen –, hogy valami kitüntetett helyen lesz majd, mint a fő látványosság, ehelyett alig találtam meg két levél között üveg mögé rejtve. A teremőr folyamatosan figyel mindenre, és morcosan nézte, hogy igyekszem úgy fotózni, hogy ne csillanjon vissza a fény az üvegről, ami problémás, mert szinte lehetetlen jó szögben állni. Olyan érzésem volt, mintha tilosban járnék, pedig nem volt fotózást tiltó figyelmeztetés a kiállításon.

A kiállítás megnézése után átsétáltam a kastélykertbe, aminek a közepén egy gyönyörű tó van. A tavat körbe lehet sétálni a kijelölt ösvényen, egy ponton pedig fahíd vezet át a szigetre, ahol a Beethoven emlékfa, illetve több különleges fafaj is van. A legérdekesebbek azok, ahol a gyökércsonkok a föld fölött helyezkednek el, egészen túlvilági hangulatot árasztva. Én bevallom, picit bűnöztem, mert egy ponton letértem a kijelölt ösvényről és bementem a bokrok közé a vízhez, ahonnan remek kilátás nyílt a tó túloldalán álló kastélyra. Azon a helyen amúgy kicsit ki volt taposva az út, ebből azt gondolom, hogy nem én voltam az egyetlen, aki onnan nézett körül.

img_5959ab.jpg

A kastélyparkban egyébként teniszpálya is van (ez nem volt nyitva, amikor ott voltam), illetve rengeteg padot helyeztek el, hogy le lehessen ülni pihenni a séta közben. Órákig tudtam volna bolyongani a parkban, és nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen képet fest a táj ősszel, vagy akár télen behavazva. Egyszóval a Brunszvik-kastély gyönyörű és kellemes kikapcsolódást kínál az odalátogatóknak, és úgy gondolom, hogy sokkal előkelőbb helyet kellene elfoglalnia a nevezetességek sorában.

A mocskos anyagiak:

Óvodamúzeum: 250/500 (az én jegyemre csak 200-at írtak)
Múzeum + kastélypark: 1400/2500 (ezzel az Agroverzum is látogatható)

Összesen: 1600 Ft-ot költöttem.

Ha nincs Vakáció-bérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Déli pályaudvar -> Martonvásár: 325/650 Ft

Néhány kép a martonvásári kirándulásról (Ha használod a képeimet, kérlek jelezd!):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr10015015838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása