Barangolások Teodorral

Árpád-kori templomtól a világháborús bunkerig

Fazekas-hegyi bunker, Gercsepusztai Boldogasszony-templom és a Szeleczky kápolna

2024. március 18. - Toncsi90

A napsütéses, melegebb idő az elmúlt időszakban engem is egyre többször csalogat ki a természetbe, ezért amint akadt egy szabad délutánom, elővettem a hátizsákom, és a nyakamba vettem a várost. Nem vágytam nagy távolságokra, ezért az úti cél kiválasztásakor a szempontok között szerepelt, hogy közel legyen: így akadtam rá először a Fazekas-hegyi bunkerre. De nem álltam meg itt.

20240317_142652.jpg

Rákeresve ugyanis kicsit csalódottan tapasztaltam, hogy majdnem az összes ajánló valamilyen hosszabb túra részeként említi (kiemelve, hogy nem a legnépszerűbb kirándulócélpont), és én is úgy láttam, hogy önmagában nem elég ahhoz, hogy emiatt útnak induljak. Felfedeztem azonban, hogy a közelben található a Szeleczky kápolna, és nem kell olyan sokat utazni a Gercsepusztai Boldogasszony-templomért sem. Ez a három nevezetesség együtt pedig igazán érdekesen hangzott.

Tovább

Ide temették eredetileg Aba Sámuelt (?)

Feldebrői Szent Márton-templom

Még 2020-ban írtam egy ajánlót olyan magyarországi templomokról, melyek valamilyen szempontból – akár külsejük, akár történetik okán – különlegesek. Mivel szokatlanul meleg szeptemberünk van, úgy döntöttem, hogy miért ne kereshetném fel valamelyiket, így esett a választásom a feldebrői Szent Márton-templomra.

20230909_104602.jpg

A templomról előzetesen csak annyit tudtam, hogy az altemplomban eredeti freskók vannak, és eredetileg az Aba nemzettség sírtemplomának készült. Próbáltam egy kicsit jobban utánaolvasni, így találtam rá a műemlék saját weboldalára, ami ugyan nem frissült tavaly óta, azonban a nyitvatartás és az árak, valamint a templom története hasznos lehet utazás előtt.

Tovább

Rapidrandi a Napfény Városában

Egy délután Szegeden

Be lehet-e járni az ország harmadik legnépesebb városát röpke négy óra alatt úgy, hogy minden fontosabb nevezetességhez eljutunk, és nem csinálunk rögtönzött futóversenyt a ránk szakadt szabadidőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben a szállásom felé menet, no meg az, hogy milyen furcsa helyzet ez, számtalanszor jártam már Szegeden, de sosem jutott eszembe „turistáskodni” itt.

20230713_172812.jpg

Pedig a városban egymást érik a történelmi jelentőségű épületek, az ember csak kapkodja a fejét a gyönyörű műemlékek láttán. A Szegedi Szabadtéri Játékokra érkeztem, és mivel a közlekedés miatt ilyenkor sosem lehet pontosan kiszámolni, hogy az érkezéstől számítva mennyi idő marad az esti előadásig, biztonsági játékot játszottam, és már a 11:53-as Napfény Intercityvel elindultam a Nyugati pályaudvarról.

Tovább

Túraérzés két órában

Apáthy-szikla a II. kerületben

Egy forró nyári napon az ember legkevésbé sem arra vágyik, hogy pipacspirosra sülve, meredek lejtőkön küzdje fel magát valamelyik kilátóhoz. Persze, a látvány később kárpótol, én mégis valami olyan helyet kerestem, ami egyszerűen megközelíthető, megidézi egy túra hangulatát, szemkápráztató kilátást ígér, és pár óra alatt hazaérek – így találtam rá az Apáthy-sziklára.

20220618_172100ab.jpg

Eleinte azt hittem, hogy későn indultam, hiszen elmúlt már délután három óra, mire kimerészkedtem a lakásból. Ráadásul a túracipőm sem volt nálam, ezért egy egyszerű utcai tornacipőben vágtam neki az útnak. Azzal nyugtattam magam, hogy könnyű séta, és későn is sötétedik, ezért nem baj, ha sokáig leszek fent a hegyen, de végül rá kellett jönnöm, hogy az előzetes aggodalmam felesleges volt.

Tovább

A „kis kék” nyomában – kilátótúra a Balaton északi partján

A Somlyó-hegyi és a Csere-hegyi kilátó

A legutóbbi kirándulás alkalmával eszméltem rá, hogy a kék sáv az északi part mentén is fut, és bár az Országos Kéktúra nem érinti ezeket a kirándulóhelyeket, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség létrehozott egy 11 szakaszból álló jelvényszerző útvonalat, a Balaton-felvidéki kék túrát, ráadásul az egyik pecsételőhely nincs is messze a nyaralónktól.

005a.jpg

Adta tehát magát, hogy végigcsináljam ezt a túrát, elsőként a Balatonalmádi-Alsóörs vonallal kezdtem. Persze, ez már egy 1996 óta létező útvonal, szóval a spanyolviasz nem itt készül, de a nagy túrára mindenképpen jó bemelegítés. Az igazoló „füzet”, ami valójában egy ingyenesen letölthető és kinyomtatható lapocska ugyanúgy működik, mint az országos társa: bármilyen irányból teljesíthetők a szakaszok, a teljesítést dátummal és pecséttel kell igazolni.

Tovább

(Turista)sávok rengetegében

Jókai kilátó és a Recsek-hegyi Noszlopy Gáspár kilátó Balatonfüreden

Volt mostanában egy kis szabadidőm, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a túracuccomat, és önkéntes remeteségbe vonulva a természetben töltöm az időt. Bár a járványhelyzet már javul, a biztonság kedvéért olyan helyet kerestem, ahova viszonylag hamar oda lehet érni és reményeim szerint nincsenek sokan.

indexkepfured.jpg

Két okból esett a választás Balatonfüredre: egyrészt a közelben van a nyaralónk, így nem kellett este visszamennem a nagyvárosba, másrészt elég távol van Budapesttől ahhoz, hogy kívül essen az emberek látószögén. Pedig egyébként busszal könnyen, átszállás nélkül megközelíthető, a túra pedig – bár a maga 17 kilométerével soknak tűnik – kényelmesen belefér egy napba úgy, hogy az ember este nyolcra (vagy még előbb) otthon legyen.

Tovább

15 különleges vidéki múzeum, amit nem szabad kihagyni 2.

Magyarországon egymást érik a különleges tárlatok, amik vagy egyedi kialakításuk, vagy meghökkentő témájuk miatt semmihez sem fogható élményt nyújtanak. Ráadásul, ha kimozdulnánk a fővárosból, remek kísérőprogramot jelentenek egy-egy túrához, kiránduláshoz. Összeszedtem 15 olyan múzeumot az ország minden részéről, amire érdemes egy-két órát, vagy akár egy napot is szánni.

kulonlegesmuzeumok2.jpg

Tovább

10+1 program Budapesten esős napokra

A rossz idő nem kedvez a szabadtéri programoknak, különösen akkor, ha esik az eső. Ilyenkor a kirándulók jobb esetben alternatívák után néznek, és beltéri érdekességeket keresnek. Ez a jelenlegi helyzetben nem is olyan egyszerű, hiszen rengeteg helyen találkozunk még most is zárt ajtókkal, ráadásul ha nem érjük be a múzeumokkal és főbb nevezetességekkel, még nehezebb a dolgunk. Összegyűjtöttem 10+1 olyan nem mindennapi programlehetőséget Budapesten, ami pár órás, de akár egész napos kikapcsolódást is nyújthat egy borongós napon.

esosprogramokbp.jpg

Tovább

6 ma is álló szélmalom Magyarországon

A szélmalmokról általában Hollandia jut eszébe az embereknek, az országot a facipők és szélmalmok hazájaként is emlegetik. Pedig nem kell Kinderdijkig utaznunk ilyen épületekért, hiszen Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendtek, még a 20. század fordulóján is épültek új malmok. Sajnos soknak azóta sérült a vitorlája, ledőltek, vagy éppen felújítás alatt állnak. Én most összegyűjtöttem 6 olyan szélmalmot, amik épségben állnak, és a mai napig látni lehet őket.

malmok1.jpg

Tovább

15 különleges templom Magyarországon 1.

Nemrég bukkantam rá egy 2019-es hírre, miszerint mormon templom épül Magyarországon, ami bár a felszentelés után csak a hívek számára lesz látogatható, előtte még tartanak majd szervezett bejárásokat. Ez adta az ötletet, hogy körbenézzek, milyen különleges templomok találhatóak még az országban. Annyi csodára bukkantam, hogy valószínűleg csak több részletben tudom majd bemutatni mindegyiket. Ebben a válogatásban most bazilikák és székesegyházak nem szerepelnek.

templomosszes.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása