Barangolások a Tisza Fővárosában

Szolnok

2018. július 27. - Toncsi90

Borongós, esős időben a legjobb kirándulóhely egy nagyváros, Szolnok pedig számos érdekes látnivalót kínál az odautazók számára. Hiába is keresnénk azonban a századforduló környékéről ránk maradt romantikus épületeket, a II. világháború bombázásai után újjáépülő város egész más módon szép: gyönyörű Tisza-partjával és hatalmas parkjával hódít.

img_2243a.jpg

Szolnoki kirándulásom során minden olyan simának tűnt. Szinte ösztönösen tudtam a vasútállomásról kilépve, hogy merre kell indulnom, és egy kiépített bicikliút mellett sétálva elindultam a belváros irányába. Szolnok sportos város, így a bicikliút hosszan kanyarog, sőt külön bicikliút-térkép is segíti a városi túrázásra vágyókat. Mivel én gyalog voltam, másféle térképet kerestem, ez már kicsit nehezebb volt, egy oszlopra szerelve bújt meg egy lámpánál elég kis méretben.

Az első látványosságokig viszonylag sokat kellett mennem, közel húsz percbe is beletelt, mire megpillantottam a Kossuth teret és egy nagy szökőkutat, aminek oldalain életképeket ábrázoló szobrokat helyeztek el, ezzel kitűnő hangulatot adva a térnek. Itt találtam rá a Damjanich János Múzeumra is, ám mielőtt bementem volna, reggeliző hely után kutakodtam. Semmiképpen nem akartam a jól bevált Fornettinél vagy Lipótinál kikötni, ezért örömmel léptem be a Piknikségbe, ami pékség és piknikség egyben, vagyis nem csak péksütiket, hanem szendvicseket is árulnak. Végül egy óriási túrós táskával és egy félegyházi kiflivel távoztam, utóbbival azért, mert olyat még sosem ettem, és mivel csodás frissen sült kenyér-illat lengi be a helyet, muszáj volt kipróbálnom (este leteszteltem, isteni).

img_2257a.jpg

A Damjanich Múzeumnak, ahova reggeli után benyitottam 4 nagy tárlata van, plusz egy időszaki, ami pillanatnyilag a térség avar kori leleteit mutatja be, köztük két eredeti csontvázzal, akik avar Rómeó és Júliaként fekszenek a sírban. Egyetlen kiállítás lóg ki a sorból, egy eldugott teremben sorakozik egy hatalmas televízió és rádió gyűjtemény. Vasziliádisz Anesztisz egész életét arra áldozta, hogy összegyűjtse a TV és rádió történetének legfontosabb eszközeit, gyűjteményét pedig ma a Damjanich Múzeum őrzi. Valójában ez a kiállítás érdekelt a legkevésbé, de tényleg izgalmas volt látni, hogyan alakult át a technika az elmúlt évtizedekben. Ráadásul nem csak TV-k és rádiók láthatók itt, hanem lemezjátszók, sőt magnetofonok is. Mivel nem voltak sokan a múzeumban (rajtam kívül egy iskolás csoportnak tartottak foglalkozást), a teremőr muzeológus személyesen kísért egyik teremből a másikba, így megtudhattam, hogy ezek a szerkezetek nagyrészt még a mai napig működőképesek. A jegyárak is barátiak, lehetőség van csak egy-egy kiválasztott kiállításra menni, de van kombinált belépő is, én ezt választottam, 500 forintért az összes tárlatra benézhettem.

Az időszaki kiállítással szerencsém volt, mert egy nappal az érkezésem előtt nyílt. Egy kisebb tárlatról van szó, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen az avarokról keveset tudunk, és még kevesebb tárgyi emlék maradt fenn róluk. Talán a nem túl látványos és bőséges anyag volt az oka, de az állandó kiállítás termeit sokkal jobban szerettem, viszont a csontvázak tényleg érdekesek voltak. Szívesen megnéztem volna róluk egy arcrekonstrukciót, hogy hogyan is nézhettek ki. Fotózni egyébként csak horribilis összegért, 2000 forintért lehet bent.

img_2146a.jpg

A 4+1 kiállítás olyan tartalmas volt, hogy több, mint 2,5 órán keresztül nézelődtem (és még lett volna mit), tehát gyakorlatilag a teljes délelőttöm elment itt. De megérte, mert Simon Ferenc Küzdelem című szobra a maga egyszerűségében is magával ragadó, Palicz József egyik festménye pedig hihetetlen hatással volt rám. Ránéztem a képre, és mintha magamat láttam volna viszont. A neten viszont nem találom a képet sehol, ezért megrendeltem, egy albumot, amiben egy azonos című kép is helyet kapott, bízom benne, hogy tényleg ez az.

A kiállítások után átsiettem a Tabán városrészbe, ami anno szegénynegyed volt, most pedig ironikus módon módosabb emberek házai állnak itt. Egyébként nagyon hangulatos a környék, mert a házak egy jó része a régi falusi házak stílusában épült. Egyetlen épület van, ami megmaradt a régi időkből, a Tájház, ahol egy halászcsalád élt, szülők két gyerekkel. A pici lakás egyébként csupán arra jó, hogy élőben is megnézzük egy szegény munkáscsalád otthonát, amit a múzeum szépen lemodellez. A múzeumi belépők egyébként Szolnokon nagyjából egységesítve vannak, ezért a djm.hu-n lévő árak érvényesek ide is, 150 forintot fizettem diákként.

img_2161a.jpg

Mivel Szolnokon van plaza, úgy döntöttem, hogy ott ebédelek, de csalódnom kellett, mindössze egy kínai étkezdét találtam, ahol nem volt túl finom a kaja, viszont utána elmentem fagyizni, ami feledtette az élményt. A fagyi amúgy a pesti árakhoz viszonyítva itt se drága, ahol én vettem, 200 forintért adták a gombócot.

A délutáni sétám során a Szolnoki Művésztelep felé vettem az irányt, amit elég lepukkant állapotban találtam, a rendes bejáratot sem láttam. Viszont a vár feltárása egészen jól halad, kicsit belestem az ásatásra is (ezt egyébként bárki megteheti, mert a járdától csak egy kordon választja el a kutatási területet, így bármikor megnézhetjük a feltárást). Szemben van egy kisebb templom, amit zárva találtam, így a Verseghy Park felé vettem az irányt, ami egy gyönyörű zöld terület, benne a híres Rozáriummal, ahol Magyarországon őshonos rózsafajták nyílnak. A Rozárium tényleg gyönyörű, de szerintem érdemes lenne ide tavasszal visszalátogatni, mert elég sok rózsa már elnyílott.

img_2178a.jpg

Természetesen nem hagyhattam ki a város jelképének számító Tiszavirág hidat sem, amit valamiért sokkal szélesebbnek gondoltam, pedig csak egy gyaloghíd. Átsétáltam rajta a túlpartra, ahol egy lakatfalra bukkantam, egészen különleges lakatokkal. Visszafelé menet aztán egy vicces és egyben meghökkentő kép fogadott. Előttem magasodott a régi Zsinagóga, ami most a Szolnoki Galéria nevet viseli, szembe vele pedig egy szobor, aminek a címét a meghökkenéstől elfelejtettem megnézni. A szobor ugyanis ebből a szögből a hátsóját mutatja, vagyis a Zsinagógát félig kitakarja egy méretes szoborpopó. Lefotózni is alig bírtam a nevetéstől.

img_2230a.jpg

Természetesen a Szolnoki Galériába is bementem, ahol szintén új kiállítás nyílt a napokban, díjnyertes népművészeti alkotásokból. Erre a „versenyre”, amit én inkább szemlének mondanék, a térség képzőművészei küldik el alkotásaikat, az adott évre megadott témában. Nagyon szép kiállítás, kitűnő befejezése az egész napos kirándulásnak.

Volt még egy múzeum, ahova be akartam menni, a Söráriumban sörtörténeti kiállítást rendeztek be, és lett is volna még időm elsétálni, illetve tervben volt még a Belvárosi Templom, a Református Templom, és a Szigligeti Színház felderítése, de annyi élmény kavargott a fejemben, hogy úgy éreztem, ennyi minden éppen elég volt egy napra.

A mocskos anyagiak:

  • Damjanich János Múzeum (diák/felnőtt): 500/1000 Ft
  • Tájház (diák/felnőtt): 150/300 Ft
  • Szolnoki Galéria (diák/felnőtt): 150/300 Ft
  • Piknikség: 300 Ft
  • Ebéd: 900 Ft

Összesen: 2000 Ft-ot költöttem, de nem mentem be a Söráriumba és nem fotóztam a múzeumban.

Ha nincs Vakáció-bérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Keleti pályaudvar -> Szolnok: 1005/2010 Ft + gyorsvonati pótjegy

Néhány kép a szolnoki kirándulásról (Ha használod a képeimet, kérlek jelezd!):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr5614131405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.