A magyar étcsoki fővárosából Matyóföld szívébe II.

Délutáni programom: Mezőkövesd

2018. július 09. - Toncsi90

A délelőtti, szerencsi kirándulásomról bővebben ITT olvashatsz.

11:45-kor vonatra szálltam Szerencsen és miskolci átszállással átmentem Mezőkövesdre, amit Matyóföld szíveként is emlegetnek. A nap végén általános tapasztalatként megállapítottam, hogy ha tényleg mindent meg szeretnék nézni, akkor ide egész napra kell tervezni. Szerencsére nekem még ott lesz a kirándulás befejezésére a kácsi túra, de ha valaki Mezőkövesdre jön, az bizony egész napos programra kell, hogy készüljön. Mialatt arra vártam, hogy hátha egy helyi lakos a vasútállomásra téved – itt sincs irányjelző a központ felé –, felfedeztem az legegyszerűbb és legnagyszerűbb taxi hirdetést, amit valaha láttam: „Fuvar kell? Hívj fel!”. Ha tehetném, én innentől a Matyó Taxival utaznék.

img_1908a.jpg

Mezőkövesd vasútállomása egyébként visszaidézi a magyar átlagot, néhány jobb sorsra érdemes pad alkotja az egyébként elég nagy pénztárral összekötött várót. A kiírásból feltűnt, hogy a kultúrvárót itt is kialakították, de a forgalom elől le van zárva, illetve ezen az állomáson átmenetileg a mosdó sem működött.

Mivel az ebédre készített szendvicsem megevése közben senkit nem találtam, aki pontos információt tudott volna adni a Szent László tér helyéről, a Google Maps pedig csődöt mondott, elindultam arra, amerre az autóforgalomnak jelezték a centrum irányát. Jó 3-400 méter séta után, amikor elfogyni látszottak az épületek, úgy gondoltam, hogy a lakóházak felé veszem az irányt, amik bár cseppet sem voltak „klasszikus matyók”, legalább helyi lakosokat tutira találok. Így is lett, egy kedves kutyát sétáltató hölgy útbaigazított, percekig magyarázva, hogy melyik utcán kell balra, jobbra, majd még kétszer balra fordulnom. Úgy tűnt, hogy eltévedtem. Aztán kiderült, hogy mégsem, merthogy egyszerűen arról van szó, hogy Mezőkövesden nincsenek egyenes utak. Minden utca egy sinus görbe ívét írja le, labirintussá téve az egyébként hangulatos várost. Egyébként a helyieknek van humora, annál az utcánál, ahol be kell fordulni a jó irányba, ez a felirat fogad:

img_1911a.jpg

Egy idő után már nem is figyeltem, hogy melyik utcán kell balra vagy éppen jobbra fordulnom, légvonalban átgondoltam a célpontom és minden körülmények között abba az irányba tartottam. És láss csodát, ki is értem egy forgalmasabb útra, ami egyenesen a Szent László térhez vitt. Útközben megálltam fagyizni is, 150 forint a kis gombóc (ami valójában egy tisztességes közepes). A téren aztán elsétálva az emlékművek mellett leültem egy padra, ahonnan beláttam a környéket. Rögtön meg is találtam a Matyó Múzeumot, illetve a Takács István gyűjteményt.

Miután körülnéztem a téren, ami nekem valamiért a ’80-as éveket juttatta eszembe, be is mentem a Matyó Múzeumba, ahol vettem egy kombinált jegyet. Mezőkövesden 4 fizetős múzeum van, és gyakorlatilag 2 múzeumjegy áráért megnézhető mindegyik. Itt is nagyon barátiak az árak, a diák kombinált jegy 600 Ft, a felnőtt 1500 Ft. Ezzel amúgy a Matyó Múzeumban az időszaki kiállítás is megnézhető. (az árak itt is megtalálhatóak a honlapon, ráadásul virtuális sétát is tehetünk a múzeumokban: ITT érhető el a honlap)

Most épp egy babakiállítás volt a különteremben, ami hagyományos népviseletbe öltözött babákat mutat be különböző népművészek alkotásait, érdekességként nemcsak a kész darabokat, hanem a készítési folyamatot is. Így gyakorlatilag az alapoktól megfigyelhetjük az elkészülésüket. Ezzel kapcsolatban egyébként egy filmet is vetítenek, én csak hallgattam, amíg bent voltam, érdekes összeállítás, a babák pedig nagyon szépek.

img_1920a.jpg

Az emeleten aztán ott van az állandó kiállítás, ami maga a csoda. Nemcsak népviselet-, hanem néptörténet is, végigkísérhetjük a matyók életét és helyzetét a múlt századtól. Kiállított ruhák, szabásminták, mindez levezetve, megmagyarázva, és legfőképpen illusztrálva. Eredeti darabok vannak kiállítva, az egyik teremben légmentesített vitrinbe is zárva, hogy ne károsodhassanak. Egymás mellé vannak állítva a különböző városok klasszikus viseletei, az ünneplőtől a hétköznapi ruhákig. De nem csupán ezekkel találkozni a kiállításon, hanem a mindennapi használati tárgyaikkal is, melléjük írva a tájnyelvi megnevezéseik.

A tárlat végén a múzeumi dolgozók itt is készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre, és lehet venni olyan kiadványt, ami nem csak a kiállítás anyagát tartalmazza, hanem a klasszikus matyó motívumok hímzésmintáját is. ráadásul a jegy mellé én kaptam egy Mezőkövesd térképet is, hogy könnyen megtalálhassam a múzeumokat, ahova megyek, szóval teljes mértékig turistabarát a város attól a pillanattól, hogy megtalálod a múzeumot. A múzeumban csak 500 forintos fotójegy vásárlásával lehet fényképezni.

img_1925a.jpg

A napomat valójában a szemben lévő Takács István Gyűjteményben szúrtam el. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de ha tehetném, akkor ezt hagynám a végére, mert „ki itt belépsz…”. Félreértés ne essék, a tárlat gyönyörű! Tényleg az, a tájképektől eltekintve a portrék káprázatosak. Amikor bementem, a pénztáros azt mondta, hogy épp most indult egy tárlatvezetés, hozzájuk tudok csatlakozni. Valójában csupán egy házaspárt kalauzolt körbe Laczkó Pető Mihály festő, aki a gyűjtemény tulajdonosaként 30 éve gondozza az életművet. Mivel nem tudtam, hogy végigmehetek-e egyedül is a kiállításon – nem úgy tűnt –, csatlakoztam a házaspárhoz, gyorsan megnéztem azt a 10 képet, amiről lemaradtam, és izgalommal vetettem bele magam az újabb portrék „elemzésébe”. Takács István egyébként kétszer nyerte el az Esterházy-díjat népéletkép kategóriában, leghíresebb műve pedig az Egri Bazilika kupolafreskója.

A tárlatvezetést nagyjából a harmadik teremig izgalmasnak is találtam, hiszen nagy alapossággal mondták el, mit is kell(ene) néznünk a képeken, és hogy zajlottak a munkálatok, viszont amikor Laczkó Pető századszorra ismételte el, hogy ennél zseniálisabb ember és művész sosem élt a világon, mennyire méltatlanul lett elfeledve, és tette fel költői kérdésként, hogy „kell-e még bizonygatni, hogy mennyire zseniális festő”, elkezdtem unni. Egyébként sem vagyok híve az irányított tárlatvezetésnek, pláne, ha csak azokat a képeket nézhetem meg, amiket kiemelnek, de nagyon elragadtatta magát az idegenvezető. Az egyik teremben odáig ment, hogy a Sixtus-kápolna freskói elbújhatnának szégyenükben, ha látnák Takács műveit. Biztos velem van a probléma, azt gondolom, hogy egyetlen tárlatvezető sem mehet el odáig (még fanatikus meggyőződésből sem), hogy ne a helyén kezelje a gyűjteményt. Ugyanis egy lapon sem említhető a kettő, és ezt úgy mondom, hogy volt szerencsém a kápolna képeit is látni élőben. Egy idő után neki is feltűnt, hogy szívesebben lennék nagyjából bárhol, mint ott, mert a tárlat felétől kezdve levegőnek nézett.

img_1930a.jpg

A nem tervezett tárlatvezetés eredménye az lett, hogy közel másfél órán keresztül bent voltam a múzeumban, és bunkóra untam magam. Hogy ne legyen olyan kellemetlen a kérdés, miszerint a két elbukott múzeumomat meg tudom-e nézni máskor, vettem egy képeslapot. A helyzeten nem segített, végleg a „megtűrjük, mert jegye van” kategóriában ragadtam.

Nagyjából egy órám maradt Mezőkövesden a vonatom indulásáig, úgy saccoltam, hogy annyi éppen elég lesz ahhoz, hogy visszataláljak a vasútállomásra. Olyan ügyesen kavarogtam az utcák között, hogy közel 3/4 órám maradt a 10 perces utolsó szakasz megtételére. Gondoltam, hogy mivel a Matyó porta, ami mellett elhaladtam, már bezárt, megkérdezek valakit, hogy messze van-e a Kisjankó Bori emlékház.

Épp arra jött egy idős bácsi, aki ránézésre már rég elmúlt 60 éves, de egyedül tolt valami nagy mezőgazdasági eszközt egy kocsin, és mondta, hogy épp arra tart, 5 perc séta. Miközben kiderült, hogy Székesfehérváron – ahonnan én származom – volt katona, megszaporázta a lépteit, mondván siessünk, hogy legyen elég időm. Szinte futnom kellett mellette, olyan gyorsan ment. Bár azt hiszem, hogy ez inkább az én kondimat minősíti. Már egy ideje gyalogoltunk, amikor kérdeztem, hogy mégis milyen messze van ez, és kiderült, hogy az út felénél járunk. Ekkor megköszöntem az útbaigazítást és inkább visszafordultam. Jól tettem, mert így nem kellett rohannom a vonatomra, ami visszarepített Budapestre.

A mocskos anyagiak:

  • Mosdó Szerencsen: 100 Ft
  • Szerencsi vár (diák/felnőtt): 300/600 Ft
  • Csoki kiállítás a Turisztikai központban (14 éves korig/felnőtt): 300/600 Ft
  • Kézműves bonbon: 600 Ft
  • Belépő a mezőkövesdi múzeumokba (diák/felnőtt): 600/1500 Ft
  • Fagyi (2 kis gombóc): 300 Ft

Összesen: 2200 Ft-ot költöttem, ha felnőtt jeggyel mentem volna, a nap kihozható lett volna 3700 Ft-ból

Ha nincs Vakáció-bérleted, Pestről indulva ezekkel az árakkal kalkulálhatsz (diák/felnőtt 1 útra):
Keleti pályaudvar -> Szerencs: 1845/3690 Ft
Szerencs -> Mezőkövesd (Miskolci átszállással): 840/1680 Ft
Mezőkövesd -> Keleti pályaudvar: 1260/2520 Ft

Néhány kép a mezőkövesdi kirándulásról (Ha használod a képeimet, kérlek jelezd!):

A bejegyzés trackback címe:

https://barangolasokteodorral.blog.hu/api/trackback/id/tr2714101395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.